
Lázár Ervin Programon az 5.évfolyam
A mai napon iskolánk 5. évfolyamos tanulóval a Lázár Ervin Program keretében a szombathelyi Weöres Sándor Színházba látogattunk, ahol az Óz, a csodák csodája című
„Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János: Domokos napra)
A mai napon iskolánk 5. évfolyamos tanulóval a Lázár Ervin Program keretében a szombathelyi Weöres Sándor Színházba látogattunk, ahol az Óz, a csodák csodája című
Tanulóink nagy létszámmal vettek részt a Filharmónia koncertsorozaton. A koncertek különleges zenei élményei, valamint a látványos műsorok segítettek abban, hogy még jobban megértsék és értelmezzék
2.c osztályos tanulóink a Hebe Csodálatos rovarvilág országos természetismereti projektversenyen 1. helyezést értek el! A rengeteg munka, kitartás meghozta az eredményt Pável Vilmos, Tóth Áron
Iskolánkban, kollégáink számára fontos a személyes példamutatás, a hitelesség a sport területén is. Intézményünk vezetője, Varga Éva Adrienn 4 hónap felkészülés után 4 óra 27
Március 14-én iskolánk méltó módon emlékezett meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az ünnepi műsor keretében diákjaink felidézték a forradalom eseményeit, legfontosabb helyszíneit, kiemelkedő
Immár 17. alkalommal került megrendezésre a Nyitra utcai megyei angol nyelvű versmondó verseny Szombathelyen, ahol iskolánkat Cseri Odett, Gaál Dóra, valamit Oroszlán Lotti 3.b osztályos
A Zrínyi Ilona Matematikaversenyen Németh Lilla 6.b osztályos tanuló az előkelő 10. helyen végzett. Jutalmát március 7-én Szombathelyen, a megyei eredményhirdetésen vehette át. Felkészítő tanára
Német nemzetiségi vers- és prózamondó verseny Szombathely Megyei Jogú Város Német Önkormányzata 2025. március 6-án német nemzetiségi vers- és prózamondó versenyt szervezett. Iskolánkból tizenegy tanuló
Újabb sportsiker öregbíti iskolánk hírnevét. Tanulóink a 3. korcsoportos lány kézilabda diákolimpia körzeti döntőjén 1. helyezést értek el, ezzel kvalifikálták magukat a március 27-én Ikrénybe
Iskolánk tanulói szépen szerepeltek a Nyugat-Magyarország Területi Bajnokságon a PresiDance TSE képviseletében: Bognár Lora Latin 5. hely, Standard 1. hely Ficzkó Nóra Latin 6. hely
A 2.b osztályhoz Trummer Rudolf, egykori magyar válogatott kosárlabdázó, a körmendi kosárlabdázás egyik meghatározó alakja látogatott el ma. Rudi bácsi vezérletével a gyerekek egy rendhagyó
Ma az Őrségi Nemzeti Park munkatársa látogatott el az 1.b osztályba. A gyerekek egy természetismereti társasjátékban vehettek részt, amelyben új ismereteket szereztek a környezetük állat-és
Ma délelőtt Arany János születésnapjára emlékezett iskolánk közössége. Az 5. b osztály ünnepi műsorában végigjárhattuk névadónk életének fontosabb mérföldköveit. Felcsendültek a Családi kör megzenésített sorai,
Iskolánkban német nemzetiségi vers- és prózamondó versenyt szerveztünk február 25-én. Huszonhét tanuló nevezett az iskolai fordulóra. A gyermekek lelkesen készültek a megmérettetésre szabadon választott művekkel.
Technika óra a farsang jegyében..2.a osztály
Kész CIRKUSZ! Miért keltek a 8. osztályosok hajnalok hajnalán? Miért utaztak 280 km-t? Hogy láthassák a Fővárosi Nagycirkusz legújabb előadását. A Lázár Ervin Program keretében
A mai nap folyamán nyílt matematika órát tartottunk a 2.a osztályban. Betekintést nyerhettek a szülők a tanórákon folyó munkánkba. Láthatták, hogy milyen ügyesen használják a
Sajtótájékoztató iskolánkban A Szombathelyi Tankerületi Központ és a Vas Vármegyei Önkormányzati Hivatal konzorciumi együttműködés keretében sikeresen pályázott a TOP_Plusz-3.3.3-23 kódszámú, „Köznevelési infrastruktúra fejlesztése” című pályázati
Iskolánk negyedik évfolyamos diákjai részt vettek a Bűvösvölgy médiaértés-oktató központ által szervezett programon, ahol kilenc fős csoportokban dolgoztak a stúdiókban. A 60 perces foglalkozások célja
Iskolánk 5. osztályosai miután megismerkedtek az ókori Róma történelmével, ízelítőt kaptak a hétköznapokról is. Mint egy római ludus-ban, azaz iskolában, tanultak Róma városának építészetéről, az
Az elmúlt hétvégén Hévíz adott otthont a IV. országos Furulyaduó Versenynek, ahol két tanulónk, Jakosa Anna Diana 6. a és Páli Dalma 7. b osztályos
Szombathelyen került megrendezésre a Vas megyei Diákolimpia döntője , ahol iskolánk 6.-7. osztályos tanulói kimagasló sikereket értek el. Váltó mix 4×50 m gyorsúszásban aranyéremet szereztek
Iskolánk eredményesen szerepelt a helyi rendezésű terematlétika versenyen, ahol a 24 dobogós helyezésből 15-öt „Aranyos” diák szerzett meg. A meghívásért és rendezésért köszönetünket szeretnénk kifejezni
Medve-nap február 2. A hagyomány szerint ezen a napon a medve kijön a barlangjából. Ha süt a nap, meglátja az árnyékát, akkor visszaballag, mert sokáig
A Vizes Élőhelyek Világnapja február 2-a. 1971-ben, ezen a napon írta alá 18 ország a Ramsari Egyezményt. A dokumentum a vizes élőhelyek, a madárvilág védelméről
A Magyar Kultúra Napja alkalmából tartott városi ünnepségen zsúfolásig megtelt a Refektórium, a kulturális programok között szépen szerepeltek a 2.c osztályos kis tanulóink, akik egy
Üvegkutya 10 Köszönjük Kovács Ágnesnek, Támis Mártonnak és minden Támogatónak, hogy jelentős összeggel járultak hozzá iskolánk eltérő tagozatának osztálykirándulásához.
Idén második alkalommal sikerült a régi hagyományokra visszanyúló, mégis új köntösbe öltöztetett iskolai sítáborunkat megrendezni. Intézményünk tanulói sok új tapasztalatot és élményt szereztek az ausztriai
Iskolánk is részt vett az Üvegkutya által rendezett programon így emlékezve meg Horváth Balázsról.
Ma az eltérő tagozatunkon tanuló gyerekek egy megható karácsonyi műsorral lepték meg a szüleiket. Kis ajándékkal kívántak nekik boldog karácsonyi ünnepeket. Köszönjük a műsort a
Az elmúlt napokban iskolánk auláját szebbnél szebb karácsonyi díszek, dekorációk, rajzok tették hangulatossá. Az alkotások a Szülői Munkaközösség Karácsonyi Manócsínyek című felhívására készültek. 64 gyermek
Ma szívmelengető karácsonyi műsort láthattunk a harmadik osztályos tanulóink és iskolánk énekkarának előadásában. Köszönjük a gyerekeknek, a felkészítő pedagógusoknak ( Akkir Zsuzsannának, Dancsecs Eszternek, Molnár
Több tanulónk családját támogatták szentgotthárdi önkéntesek. Köszönjük, hogy szebbé tették a gyerekek karácsonyát!
Új padokat és székeket kaptak tanulóink a Szombathelyi Tankerületi Központtól. Nagyon örülünk a karácsonyi meglepetésnek. Köszönjük szépen a gyerekek nevében!
Zsuzsa néni osztálya már hagyományként évente kétszer ellátogat a Gondozási Központba, hogy műsorral és apró ajándékokkal lepjék meg az időseket. Így volt ez hétfőn is.
Ma meglepetés várta a gyerekeket az aulában. Köszönjük a gyönyörű fenyőfát a Róka Csemetekertnek ( Farkas Rolfnak és Doncsecz Gábornak).
December 11-én megünnepeltük a nemzetiségek napját. 151 német nemzetiségi és 9 szlovén nemzetiségi nyelvoktató képzésben tanuló diákunknak szerveztünk idén programot e jeles nap alkalmából. Az
A 4.b osztályunk advent második vasárnapjához kapcsolódva ellátogatott a városi könyvtárba. A gyerekek Petra és Julcsi néni varázslatos előadásában hallgatták meg A piros angyal című
Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága ismét felajánlott iskolánk számára egy zsák napraforgómagot a téli madáretetéshez, melyet Dr. Jandrasits László természetvédelmi őr adott át a 2.c
Ma a Lázár Ervin Program keretében a 6. és a 7. évfolyam tanulói a Budapeti Filharmónia Társaság előadásában, Kezdetben vala a hang címmel tekinthettek meg
A Nyugdíjas Pedagógusok és Barátaik Köre, Mikulás napja alkalmából ellátogatott iskolánk eltérő tagozatán tanuló diákjainkhoz. Köszönjük szépen a meglepetést!
Iskolai könyvtárunkban is megtalálható A Lipóti kenyér titka című könyv. Köszönjük szépen!
Köszönjük a felajánlott szaloncukrot Iskolánk Tanulóiért Alapítványunk nevében az AMES Hungaria Kft-nek., az Opel Szentgotthárdnak, a KISWIRE Szentgotthárd Kft-nek., a Hilfi-Kert Kft-nek, Papp Bálint alpolgármester
Ma iskolánk tanulóihoz is ellátogatott a jóságos, ősz szakállú Télapó. A gyermekek nagy szeretettel várták. Két rosszcsont krampusz segített a meglepetések kiosztásában. Nem csak édességgel,
A Takács Jenő Alapfokú Művészeti Iskola és a Szentgotthárdi Muzsikáért Alapítvány által szervezett Körzeti Népdaléneklési Versenyen iskolánk tanulói nagyon szép eredményt értek el. A zsűri
Az 1.a osztályban csütörtökön az Almaprojekt keretében az egész nap az almáról szólt. Testnevelésórán két csapatban sorversenyeztek a gyerekek. Matematikaórán becsültek, mértek, bontottak, székfoglalót játszottak
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ a Szombathelyi Magyar -Izraeli Baráti Társaság támogatásával rendezte meg a holokauszt 80. évfordulójára és
A Lázár Ervin Program keretén belül a 3. évfolyamos tanulóink ma megtekinthették a Mesebolt Bábszínház, Történetek Szent László királyról című előadását. A látványos bábelőadás középpontjában
November 22-én került megrendezésre az Egészségnap iskolánkban, melynek célja az egészséges életmódra nevelés, amely hozzásegíti tanulóinkat az egészséges testi és lelki állapot örömteli megéléséhez. A
Iskolánkban idén is volt hagyományos szlovén mézes reggeli. Szlovéniában novemberben a harmadik pénteken tartják e rendezvényt. Nálunk november 21-én , csütörtökön volt a második órában
Hol volt, hol nem volt… Iskolánkban november 21-én került megrendezésre a 2. évfolyamosok mesemondóversenye, melyre 14 tanuló jelentkezett. A gyerekek különböző mesékkel álltak a zsűri
A Móra Ferenc Városi Könyvtár és Múzeum idén is megrendezte a Móra versmondó versenyt a 3-4. évfolyamos tanulóknak. Iskolánk diákjai szépen szerepeltek. 3. évfolyamon II.
Iskolánk 8. osztályos tanulói pénteken az Opel Tudásközpontba látogattak. Megismerkedtek a gyár történetével, és az ott zajló tevékenységekkel, illetve a Tudásközpontban elsajátítható szakmákkal. A program
November 14-én az eltérő tagozatunkon tanuló diákjaink a Körmendi Szociális Szolgáltató és Információs Központba, a Fogyatékosok Nappali Intézményébe látogattak. Lehetőségük volt az intézménybe járó fogyatékossággal
Iskolánkban november 12-én került sor a pályaorientációs napra. Az alsó tagozaton tanuló diákjaink lehetőséget kaptak a mentőápolói, védőnői és a rendvédelmi hivatás megismerésére. Köszönjük a
Alapítványunk és tanulóink nevében köszönjük a felajánlott könyveket Szabóné Offner Gabriellának!
A vezetői program elérhető az alábbi gombra kattintva! Kattints ide
Az Allison Transmission Hungary Kft. kiemelt figyelmet fordít a társadalmi felelősségvállalásra. Alapítványunkon keresztül egy osztályteremnyi tanulóbútor és egy interaktív panel vásárlására biztosított anyagi forrást, valamint
2024.11.08-án rendezte meg a Móra Ferenc Városi Könyvtár és Múzeum hagyományos versmondó versenyét az 1. és 2. osztályosok számára. Iskolánkat Szukics Judit tanítványai, Nagy Lara,
November 5-én délután iskolánk 4.a osztálya foglalkozáson vett részt a Móra Ferenc Gyermekkönyvtárban. Projektmunka keretében dolgozták fel a természet változásait ősszel. A feladatok tartalmasak és
November 4-én iskolánk népes csapattal látogatott a szombathelyi Weöres Sándor Színházba, ahol A Pál utcai fiúk című előadást nézhettük meg. A programban az 5. évfolyam
Emese néni segítségével ma az eltérő tagozaton tanuló diákjaink lelkesen ültettek, locsoltak, szebbé varázsolták az iskola előtti teret. Köszönjük a virágokat Jakabfyné Mártának és még
Vidám hangulatban telt az ötödik osztályosok avatása. A képek magukért beszélnek. Köszönjük a közreműködők segítségét!
Iskolánk tanulói lelkesen idézték fel Halloween ünnepét és a hozzá tartozó szokásokat az őszi szünet előtti utolsó tanítási napon. Az ősi kelta hagyomány szerint október
1989. október 23-án ünnepeltük először szabadon a forradalom évfordulóját, és ezen a napon kiáltották ki a Magyar Köztársaságot. Azóta ez a nap minden évben nemzeti
Ma a 4.b osztály látogatott el a városi könyvtárba. Köszönjük szépen Petra néninek és Julcsi néninek a szuper foglalkozást!
Az Eltérő tantervű tagozat alsó tagozatos osztálya az elmúlt héten családi sétát szervezett a Várkertbe. A program az egymással való ismerkedés mellett az őszi természet
Ma az 1.a osztály nézte meg a városi könyvtárban a Bálint Ágnes kiállítást. Petra és Julcsi néni izgalmas és tartalmas foglalkozást készítettek elő a gyerekeknek
Iskolánk 3.a osztálya a Streunerparadies kutyamenhelyre látogatott. Mindenki hamar megtalálta kedvencét, akit szívesen befogadna. Bízunk benne, hogy ez a találkozás eszükbe jut majd, ha kutyust
A 2. c osztályos tanulók a Móra Ferenc Városi Könyvtárban jártak. Bálint Ágnes Vándorkiállításhoz kapcsolódóan vettek részt egy szenzációs könyvtári foglalkozáson. A gyerekek megismerkedhettek az
Eltérő tantervű tagozatos tanulóink iskolai használatra magángyűjtésből származó adományt kaptak, melyben írószerek, dekorációs anyagok és egyéb irodaszerek voltak. Köszönjük az adományozóknak és a gyűjtés koordinálását
Iskolánkban figyelmet fordítunk arra, hogy tanulóink megismerjék a környezetünkben élő nemzetiségek életét, hagyományait. Szerdán iskolánk szlovén nyelvet tanuló diákjai tanárukkal a szlovén népismeret óra keretében
Iskolánk hagyományai közé tartozik, hogy megemlékezünk az aradi vértanúk hősies helytállásáról. Ebben a tanévben a 4. a. osztályos tanulók készültek műsorral, melyben emléket állítottak a
Október 3-án iskolánk 5.a osztályos tanulói a Móra Ferenc Városi Könyvtár meghívására részt vettek egy interaktív előadáson az Állatok Világnapja alkalmából. Az esemény során a
Iskolánkban évről évre megemlékezünk az állatok világnapjáról. Még a jövő héten is várjuk a szentgotthárdi cicamenhely részére a felajánlásokat! Segítsük Virág munkáját ! Köszönjük előre
Kirándulásunkat Csörötnekre terveztük, a helyi művelődési házhoz, amely Kuntár Lajosról, a falu szülöttéről, vasi íróról, újságíróról, népmesegyűjtőről kapta nevét. Nem is választhattunk ideálisabb időpontot, mint
Mint minden évben, idén is megemlékeztünk a zene világnapjáról. Ma Varga Bence, a Zaporozsec zenekar frontembere tette vidámabbá a közös éneklést. Köszönjük a szervezést Némethné
Iskolánk az állatok világnapja alkalmából újra gyűjtést szervez a helyi állatmenhely , a Reménykuckó mentett árvái részére.
Iskolánk másodikos tanulói nagy feladatra vállalkoztak e nap apropóján. Szukics Judit és a többi tanító néni segítségével elindultak, hogy kiszabadítsák az elrabolt királylányt a gonosz
Szeptember 26-a a Nyelvek Európai Napja. Idén is megrendeztük az angol és német nyelvet tanuló diákjaink számára a már évek óta hagyománnyá vált nyelvi vetélkedőnket.
Az első közös túra az 1.a osztállyal
Köszönjük a szervezést Császár Levente és Szivós Máté tanár úrnak!
Ma Németh Zoltán a Szent Gotthárd Gimnázium és Általános Iskola igazgatóhelyettese, kémia tanára a Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány Kémia Mobillaborjának szervezésében és
Könnyed, játékos hangulatban telt az első osztályosok igazi iskolássá avatása szeptember 25-én, szerdán délelőtt. A tornateremben megrendezett eseményen az első pillanatban még megszeppent kis „Aranyosok”
Intézményünkben nagy hangsúlyt fektetünk a mindennapos mozgás fontosságára. A személyes példamutatás is eszköze annak, hogy tanulóinkat motiváljuk az egész életen át tartó sportos életmódra. A
2024. október 07-től október 09-ig papírgyűjtés lesz iskolánkban!
Beiratkozás időpontja a 2025’26-os tanévre:
Az iskolai hit- és erkölcstan oktatásának megszervezéséről szóló tájékoztató:
Copyright © 2022 Szentgotthárdi Arany János Általános Iskola - Minden jog fenntartva