
Költészet napja
A költészet napja alkalmából iskolánkban egy flashmobot rendeztünk, ahol a felső tagozatos gyerekek Radnóti Miklós: Bájoló című versét énekelték el közösen, majd díszítették fel az
„Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János: Domokos napra)
A költészet napja alkalmából iskolánkban egy flashmobot rendeztünk, ahol a felső tagozatos gyerekek Radnóti Miklós: Bájoló című versét énekelték el közösen, majd díszítették fel az
Iskolánkban idén is megrendezésre került a Fenntarthatósági Témahét, ahol a tanulók játékos, mégis tanulságos módon ismerkedhettek meg a környezetvédelem fontosságával. Az alsó tagozatos osztályok informatív
A 2.c osztályosok megfigyelésére és gondozására bízta az Őrségi Nemzeti Park a három kihelyezett B típusú odút, így összesen 5 odú van iskolánk udvarán (4
Az 1. a osztály egy tavaszi túra keretében ellátogatott az Őrség gyöngye udvarába, ahol Andorné Balogh Szabina bemutatta az erdő széli kis kertjét. A gyerekek
A hét egyik kiemelt eseménye volt az „Egy talpalatnyi föld” című rajzpályázat, amelyre alsós és felsős tanulók is beküldhették alkotásaikat. A talaj, a víz, a
Iskolánkban a húsvéti készülődés jegyében a 4.b osztály Garay-Baksa Erika tanító néni segítségével, a magyar óra keretében húsvéti projektnapot tartott. A húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódóan felelevenítették
A magyar költészet napja alkalmából április 8-9- én került megrendezésre iskolánkban a hagyományosnak mondható versmondó versenyünk. Az immár két napos rendezvényre összesen 53 tanuló jelentkezett,
Orsi nénivel ma a 2.a osztály ellátogatott a szentgotthárdi Pável Ágoston Múzeumba, Magyarország egyetlen szlovén nemzetiségű múzeumába, amely a térség szlovén lakosainak élettörténetét és a
A múlt héten iskolánk szlovén nyelvet tanuló diákjai a népismeret órán a természetben voltak. Séta közben a közeli virágos kertekben és a parkban megnevezték a
Előző héten diákjaink részt vettek a IV. korcsoportos fiú labdarúgás diákolimpia vármegyei elődöntőjén. A fiúk magas színvonalú mérkőzéseket játszottak, aminek köszönhetően 6. helyezést értek el
Ma Jázmin nénivel olvasás órán a kókuszgolyó receptjét ismerték meg a gyerekek. El is készítették a süteményt, ami nagyon finom lett.
Mit jelent az önkormányzatiság, a demokrácia? Hogyan működik a Közös Önkormányzati Hivatal? Hogy gazdálkodik, működik a város? S még számtalan kérdésre kaptak választ a 8.
Iskolánk 7. évfolyamos tanulói előző héten Kőszegre kirándultak a Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program keretein belül. A történelmi városban és a múzeumban számos érdekes információval, adattal találkozhattak
Ma délelőtt rendezték meg Budapesten az Országos Diákolimpia Úszás Döntőjét, ahol a Szentgotthárdi Arany János Általános Iskola csapata 4×50 m mix gyorsúszás váltóban 13 csapatból
Tanulóink második helyezést értek el a lány kézilabda 3. korcsoportos diákolimpia megyei döntőjén, ezzel kvalifikálták magukat az országos elődöntő selejtezőjére. Császár Levente tanár úr és
A VASIVÍZ ZRt. által meghirdetett Víz Világnapi „Gleccservédelem” megyei rajzpályázatára iskolánk 2.c és 3.a osztályos tanulói készítettek gyönyörű alkotásokat. A pályázatra beérkező rengeteg rajz közül
A mai napon iskolánk 5. évfolyamos tanulóval a Lázár Ervin Program keretében a szombathelyi Weöres Sándor Színházba látogattunk, ahol az Óz, a csodák csodája című
Tanulóink nagy létszámmal vettek részt a Filharmónia koncertsorozaton. A koncertek különleges zenei élményei, valamint a látványos műsorok segítettek abban, hogy még jobban megértsék és értelmezzék
2.c osztályos tanulóink a Hebe Csodálatos rovarvilág országos természetismereti projektversenyen 1. helyezést értek el! A rengeteg munka, kitartás meghozta az eredményt Pável Vilmos, Tóth Áron
Iskolánkban, kollégáink számára fontos a személyes példamutatás, a hitelesség a sport területén is. Intézményünk vezetője, Varga Éva Adrienn 4 hónap felkészülés után 4 óra 27
Március 14-én iskolánk méltó módon emlékezett meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az ünnepi műsor keretében diákjaink felidézték a forradalom eseményeit, legfontosabb helyszíneit, kiemelkedő
Immár 17. alkalommal került megrendezésre a Nyitra utcai megyei angol nyelvű versmondó verseny Szombathelyen, ahol iskolánkat Cseri Odett, Gaál Dóra, valamit Oroszlán Lotti 3.b osztályos
A Zrínyi Ilona Matematikaversenyen Németh Lilla 6.b osztályos tanuló az előkelő 10. helyen végzett. Jutalmát március 7-én Szombathelyen, a megyei eredményhirdetésen vehette át. Felkészítő tanára
Német nemzetiségi vers- és prózamondó verseny Szombathely Megyei Jogú Város Német Önkormányzata 2025. március 6-án német nemzetiségi vers- és prózamondó versenyt szervezett. Iskolánkból tizenegy tanuló
Újabb sportsiker öregbíti iskolánk hírnevét. Tanulóink a 3. korcsoportos lány kézilabda diákolimpia körzeti döntőjén 1. helyezést értek el, ezzel kvalifikálták magukat a március 27-én Ikrénybe
Iskolánk tanulói szépen szerepeltek a Nyugat-Magyarország Területi Bajnokságon a PresiDance TSE képviseletében: Bognár Lora Latin 5. hely, Standard 1. hely Ficzkó Nóra Latin 6. hely
A 2.b osztályhoz Trummer Rudolf, egykori magyar válogatott kosárlabdázó, a körmendi kosárlabdázás egyik meghatározó alakja látogatott el ma. Rudi bácsi vezérletével a gyerekek egy rendhagyó
Ma az Őrségi Nemzeti Park munkatársa látogatott el az 1.b osztályba. A gyerekek egy természetismereti társasjátékban vehettek részt, amelyben új ismereteket szereztek a környezetük állat-és
Ma délelőtt Arany János születésnapjára emlékezett iskolánk közössége. Az 5. b osztály ünnepi műsorában végigjárhattuk névadónk életének fontosabb mérföldköveit. Felcsendültek a Családi kör megzenésített sorai,
Iskolánkban német nemzetiségi vers- és prózamondó versenyt szerveztünk február 25-én. Huszonhét tanuló nevezett az iskolai fordulóra. A gyermekek lelkesen készültek a megmérettetésre szabadon választott művekkel.
Technika óra a farsang jegyében..2.a osztály
Kész CIRKUSZ! Miért keltek a 8. osztályosok hajnalok hajnalán? Miért utaztak 280 km-t? Hogy láthassák a Fővárosi Nagycirkusz legújabb előadását. A Lázár Ervin Program keretében
A mai nap folyamán nyílt matematika órát tartottunk a 2.a osztályban. Betekintést nyerhettek a szülők a tanórákon folyó munkánkba. Láthatták, hogy milyen ügyesen használják a
Sajtótájékoztató iskolánkban A Szombathelyi Tankerületi Központ és a Vas Vármegyei Önkormányzati Hivatal konzorciumi együttműködés keretében sikeresen pályázott a TOP_Plusz-3.3.3-23 kódszámú, „Köznevelési infrastruktúra fejlesztése” című pályázati
Iskolánk negyedik évfolyamos diákjai részt vettek a Bűvösvölgy médiaértés-oktató központ által szervezett programon, ahol kilenc fős csoportokban dolgoztak a stúdiókban. A 60 perces foglalkozások célja
Iskolánk 5. osztályosai miután megismerkedtek az ókori Róma történelmével, ízelítőt kaptak a hétköznapokról is. Mint egy római ludus-ban, azaz iskolában, tanultak Róma városának építészetéről, az
Az elmúlt hétvégén Hévíz adott otthont a IV. országos Furulyaduó Versenynek, ahol két tanulónk, Jakosa Anna Diana 6. a és Páli Dalma 7. b osztályos
Szombathelyen került megrendezésre a Vas megyei Diákolimpia döntője , ahol iskolánk 6.-7. osztályos tanulói kimagasló sikereket értek el. Váltó mix 4×50 m gyorsúszásban aranyéremet szereztek
Beiratkozás időpontja a 2025’26-os tanévre:
Az iskolai hit- és erkölcstan oktatásának megszervezéséről szóló tájékoztató:
Copyright © 2022 Szentgotthárdi Arany János Általános Iskola - Minden jog fenntartva