„Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János: Domokos napra)

Adventre készülődünk

Az adventi időszak a várakozás és a szeretetteljes készülődés ideje. Olyan hetek ezek, amikor a hétköznapi rohanásból kilépve figyelmet fordítunk egymásra – családra, barátokra, közösségekre. Az öröm, az együttlét és a közösen megélt élmények különös értéket kapnak ilyenkor.
Iskolánk két elsős osztálya is ennek szellemében töltött el egy feledhetetlen délutánt: együtt hallgatták meg a „Kisgyertya fénye” című mesét, amely gyönyörűen mutatja meg, milyen egyszerű, mégis csodálatos dolog a szeretet. Ahogyan a gyertya lángja is akkor ragyog a legfényesebben, amikor minél több helyre jut belőle, úgy a szeretet is akkor lesz igazán erős, ha megosztjuk másokkal.
A mese meghitt percei után kezdetét vette a közös alkotás öröme. A gyerekek lelkesen láttak hozzá a kézműveskedéshez: mindenki elkészíthette a saját, egyedi karácsonyi befőttes üvegét, valamint egy szépséges díszt is a karácsonyfára. Az alkotás nemcsak kreatív élményt nyújtott, hanem még közelebb hozta egymáshoz a gyerekeket az ünnepvárás hangulatában. Köszönjük a szervezést Németh Eszternek.

Határtalanul program

Iskolánk tanulói különleges tanulmányi kiránduláson vettek részt a „Határtalanul” program keretében. 2026. március 23. és 27. között a Felvidék nevezetes történelmi és természeti helyszíneit fedezték

Tovább olvasom »

Filharmónia koncertsorozat

Idén is különleges zenei élményekkel gazdagodtak diákjaink a Filharmónia koncertsorozat keretében – közel 170 tanuló részvételével. Laposa Julcsi & The Band – közvetlen, lendületes hangulat

Tovább olvasom »

Naptár

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Nyitvatartás

  • Hétköznaponként 07:00 – 18:00
  • Hétvégén és ünnepnapokon zárva

Aktuális híreink

Az iskolai hit- és erkölcstan oktatásának megszervezéséről szóló tájékoztató:

Heti étlap

Térkép