A 4.b osztályunk advent második vasárnapjához kapcsolódva ellátogatott a városi könyvtárba. A gyerekek Petra és Julcsi néni varázslatos előadásában hallgatták meg A piros angyal című történetet, amely mindannyiuk szívét megérintette. A meghitt pillanatok után kézműves foglalkozás következett, ahol közösen készítettek egy különleges ajándékot karácsonyra. Az alkotás öröme és az ünnepi hangulat igazán emlékezetessé tette ezt a napot.

Rendhagyó irodalomóra
Pénteken iskolánkba látogatott Varga Bence, a Zaporozsec zenekar frontembere, hogy nyolcadikos tanulóinknak rendhagyó irodalomórát tartson József Attila költészetéről. A költő életútját megzenésített versei segítségével elevenítették




