„Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János: Domokos napra)

A 6. b osztály látogatása a Kuntár Lajos Művelődési Háznál

Kirándulásunkat Csörötnekre terveztük, a helyi művelődési házhoz, amely Kuntár Lajosról, a falu szülöttéről, vasi íróról, újságíróról, népmesegyűjtőről kapta nevét.
Nem is választhattunk ideálisabb időpontot, mint szeptember 30-át, hiszen ekkor, Benedek Elek születésnapján ünnepeljük a magyar népmese napját is. Ezen a napon minden népmesét szerető gyerek és felnőtt nagyobb figyelemmel és tisztelettel fordul a magyar népmesék felé. Mesemondásokkal, irodalmi helyek felkeresésével tisztelgünk Benedek Elek munkássága előtt, valamint megemlékezünk más, híres mesegyűjtőkről, írókról is. Ezt tettük mi is, amikor osztályunkkal felkerestük a csörötneki irodalmi emlékhelyet.
Kuntár Lajos több kötet vasi népmesét gyűjtött össze – többek között Csörötneken is – A furfangos Tilinkó és Az aranyrózsafa című mesekönyvekben. A gyerekek kézbe foghatták a köteteket, melyek azon kívül, hogy az első kiadásból származnak és nagyon régiek, különös értékkel bírnak, hiszen személyesen a mesegyűjtőtől kaptuk, aki családunk egyik kedves tagja volt, jómagam is személyesen is ismertem.
Kirándulásunkon mesét olvastunk fel gyűjteményéből, felelevenítettük irodalmi kvíz segítségével Benedek Elek élete, meséi, munkássága mellett az övét is. Irodalmi barangolásunkat egy kötetlen, vidám játékkal zártuk.
A jövőben is igyekszünk megőrizni a helyi vonatkozással bíró alkotók emlékét.

Óz, a csodák csodája

Iskolánk 3.a és 4.b osztálya a szombathelyi Weöres Sándor Színházban járt. A rendkívül látványos és ötletes előadás mindannyiunkat elvarázsolt, igazi színházi élményt adott. Az üzenetét

Tovább olvasom »

Naptár

2025. június
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Nyitvatartás

  • Hétköznaponként 07:00 – 18:00
  • Hétvégén és ünnepnapokon zárva

Aktuális híreink

Az iskolai hit- és erkölcstan oktatásának megszervezéséről szóló tájékoztató:

Heti étlap

Térkép