„Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János: Domokos napra)

Versírópályázat eredményhirdetés

A magyar költészet napját iskolánk néhány diákja rendhagyó módon ünnepelhette, hiszen a mai napon részt vettek a városi könyvtár versírópályázatának eredményhirdetésén. Diákjaink szép számmal küldték be verseiket a pályázatra, melyeket emléklappal, ajándékokkal jutalmaztak.
Tanulóink közül Czotter Dénes (5.b), Takács Gergő (5.b) és Szőnyi Levente (8.a) különdíjban részesült, míg Racker Liliana ( 6.a) II.helyezést ért el.
Az értékes jutalmakon kívül egy kellemes hangulatú eredményhirdetésben volt részünk. A könyvtár dolgozói és a zsűri tagjai élvezetes tolmácsolásában meghallgathattuk a díjazott verseket is.
Gratulálunk a díjazottaknak, valamennyi versírónak és felkészítőiknek, valamint köszönjük a könyvtár dolgozóinak a színvonalas szervezést.

Medvenap iskolánkban

Tanulás és hagyomány játékosan – ahogy a gyerekek szeretik! Iskolánkban vidám, élményekkel teli programokkal ünnepeltük a medvenapot. A gyerekek kézműves foglalkozásokon alkottak, miközben megismerkedtek a

Tovább olvasom »

Magyar Kultúra Napja – alsó tagozat

Iskolánk alsó tagozatos tanulói ünnepélyes keretek között emlékeztek meg a magyar kultúra napjáról. A megemlékezés során a gyermekek megismerkedhettek nemzeti kulturális értékeinkkel, a magyar népmesék

Tovább olvasom »

Magyar Kultúra Napja- 7.c

Ma a 7.c osztály szervezésében ünnepeltük a Magyar Kultúra Napját – és bátran mondhatjuk: igazi közösségi élmény lett belőle! A megvalósított forgatókönyvünk minden korosztályt megmozgatott:

Tovább olvasom »

Arany Sítábor 2026

Idén már harmadik alkalommal hódították meg diákjaink az osztrák Nassfeld havas lankáit! Szép létszámmal, még nagyobb lelkesedéssel és ambíciókkal vágtunk neki a hétnek – és

Tovább olvasom »

Naptár

2026. február
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
232425262728  

Nyitvatartás

  • Hétköznaponként 07:00 – 18:00
  • Hétvégén és ünnepnapokon zárva

Aktuális híreink

Az iskolai hit- és erkölcstan oktatásának megszervezéséről szóló tájékoztató:

Heti étlap

Térkép