„Eljött a pillanat, mit oly régóta vártunk, letesszük eskünket, s közben fél lábon állunk…”
A tanulás mellett egész évben számos olyan eseményt szerveznek a pedagógusok a diákoknak, melyek az adott közösséghez való tartozást erősítik. Erre példa az 5. osztályba lépő tanulók avatása is, melyre a Szentgotthárdi Arany János Általános Iskolában október 15-én, pénteken délután került sor. Jelenleg húszán járnak az osztályba, akiknek osztályfőnöke Tüskés Marianna.
Pintér Krisztina hatodikos és Soós Zoltán nyolcadikos osztályfőnökök színes és változatos vetélkedővel készültek diákjaikkal együtt a most már felsős tanulók számára, akiknek Horváth Kristóf segítségével tánctudásuk bemutatására is lehetőségük volt, majd az iskolához hű eskütételen is átestek. A remek hangulatú eseményen az 5. osztályos tanulókat székfoglaló, felelsz vagy mersz játék, hajfonás, de még íz felismerő verseny is várta. A vidám rendezvény másik apropója az újdonsült kollégák avatása volt, akik részére szintén számos tréfás feladattal készültek a szervezők. Elhangzott például a Csigabiga, gyere ki kezdetű gyermekdal különböző zenei stílusokban énekelve, de a fiatal kollégák cha-cha-cha vagy éppen szamba tudására is fény derült. A jópofa megpróbáltatások után a derűs napot az elmaradhatatlan disco zárta.