Iskolánk tanulói május 10-én a Madarak és fák napja alkalmából akadályversenyen, előadásokon és kézműves foglalkozáson vettek részt.
A délelőtt programja két helyszínen zajlott. A 6 állomásból álló akadálypálya a ligetben került kialakításra. A feladatok megoldásához kreativitásra, csapatszellemre és megfelelő időérzékre is szükségük volt a gyerekeknek. Az állomáshelyek témái között szerepelt az év madara és fája, keresgélős ügyességi játékok, célba dobás, lábnyomozás, dalolás, állatvédelmi eszközök. A gyerekek a feladatokat forgószínpad szerűen oldották meg. A menetleveleikre a megállóhelyeken gyűjthették be a jó megoldásokért járó pontokat. A verseny lebonyolítását Dr. Jandrasits László és Szabó Imre természetvédelmi őrök az Őrségi Nemzeti Park munkatársai, valamint Csehné Farkas Marietta, Némethné Kis Emerencia, Szivós Máté és Császár Levente segítette.
Az iskola épületében a tanulók meghallgathattak több érdekes előadást, köztük a madarak védelméről szólót Faragó Ádám zoológus tolmácsolásában, a Hagyományőrzésről Soós Zoltán tanár úr beszélt, míg a 3. c osztály tanulói, Ropos Anna, Scheiber Leila, Kelemen Farkas és Németh Ambrus rövid beszámolót prezentáltak a „Szeresd a Földet!” című országos projektversenyről, amin előkelő 2. helyezést értek el.
Köszönjük a programok szervezését Jandrasitsné Kutasi Alexandrának.