„Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János: Domokos napra)

Csapatépítés az eltérő tantervű tagozatos osztállyal

Az Eltérő tantervű tagozat alsó tagozatos osztálya az elmúlt héten családi sétát szervezett a Várkertbe. A program az egymással való ismerkedés mellett az őszi természet változásainak megfigyelésére és lakóhelyünk felfedezésére is remek lehetőséget nyújtott. A színes falevelek és termések kézzel fogható tapasztalatokat adtak a gyereknek az évszak főbb jellemzőiről. A játszótér játékai pedig az önfeledt kikapcsolódást nyújtották. Ezt követően rövid feladatok vártak még a gyerekekre és a Szülőkre. Mindenki kapott egy puzzle-t, melyekből a várkert egy-egy részletét – játszótéri mérleghinta, csúszda, templom, fa – lehetett összeállítani. Ezekhez kapcsolódtak a kérdések is, melyek a tárgyak, növények, épület színére, használatára vonatkoztak. Mindenki nagyon ügyesen és gyorsan összerakta a darabokat és helyesen válaszolt a kérdésekre is. Így az édesség és könyvjelző jutalom mindenkinek járt. A program zárásaként körbejártuk a tavat, átmentünk a hídon és beszélgettünk a vízben élő állatokról, növényekről. Terveink szerint évszakonként ismétlés következik.

Streunerparadies-Kutyamenhelyen

Iskolánk 3.a osztálya a Streunerparadies kutyamenhelyre látogatott. Mindenki hamar megtalálta kedvencét, akit szívesen befogadna. Bízunk benne, hogy ez a találkozás eszükbe jut majd, ha kutyust

Tovább olvasom »

Kirándulás Szakonyfaluban

Iskolánkban figyelmet fordítunk arra, hogy tanulóink megismerjék a környezetünkben élő nemzetiségek életét, hagyományait. Szerdán iskolánk szlovén nyelvet tanuló diákjai tanárukkal a szlovén népismeret óra keretében

Tovább olvasom »

Naptár

2024. október
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Nyitvatartás

  • Hétköznaponként 07:00 – 18:00
  • Hétvégén és ünnepnapokon zárva

Aktuális híreink

Az iskolai hit- és erkölcstan oktatásának megszervezéséről szóló tájékoztató:

Heti étlap

Térkép