„Aranyos” táncgála a Színházban
Színvonalas táncgála keretén belül mutatták be tánctudásukat iskolánk tanulói május 23-án, hétfőn délután a Színház nagytermében. Kristóf Horváth szeptember óta oktatja a kisdiákokat az iskola
„Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János: Domokos napra)
Színvonalas táncgála keretén belül mutatták be tánctudásukat iskolánk tanulói május 23-án, hétfőn délután a Színház nagytermében. Kristóf Horváth szeptember óta oktatja a kisdiákokat az iskola
A HEBE Kft. által megrendezett „Szeresd a Földet!” országos projektverseny második fordulóján iskolánk kis csapata országos 2. helyezést ért el. A csapat tagjai a 3.c
Iskolánk tanulói május 10-én a Madarak és fák napja alkalmából akadályversenyen, előadásokon és kézműves foglalkozáson vettek részt. A délelőtt programja két helyszínen zajlott. A 6
A Lázár Ervin Program keretében a 6.a osztályosaink május 11-én a Fővárosi Nagycirkusz Rain – Esőcirkusz előadását látták Budapesten.
Május 2-án a 3. évfolyam színház látogatáson vett részt Szombathelyen. A Lázár Ervin program keretében megtekintettük Szilágyi Andor rendezte „Leánder és Lenszirom” című mesejátékot. A
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2022. április 25-29. között hirdette meg a Fenntarthatósági Témahetet, melynek célja a környezet védelme. Számos veszély fenyegeti Földünket, mint a globális
Copyright © 2022 Szentgotthárdi Arany János Általános Iskola - Minden jog fenntartva