„Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János: Domokos napra)

Vers mindenkinek

Iskolánkban május 19-én került megrendezésre a hagyományos Arany szavalóverseny. Bár a költészet napjára (április 11.) időzített programunkat a vírushelyzet átírta, új időpontot tűztünk ki a lebonyolításhoz.

Szokásoknak megfelelően két kategóriában – 3. és 4. évfolyamosok – indulhattak tanulóink. A versmondó verseny, hasonlóan az őszi mesemondó versenyhez, a járványügyi szabályok betartása mellett zajlott le. A gyerekek koruknak megfelelő, többnyire vidám hangvételű, kortárs magyar költők verseit választották, de egy-egy klasszikus is elhangzott. A zsűri az értékelés során dicsérő szavakkal illette a versmondókat, amellett jó tanácsokkal is ellátta őket. A helyezettek mellé számos különdíj is gazdára talált, oklevél és gyermekverses kötet volt a legjobbak jutalma.

A zsűri tagjai Dancsecs Borbála és Kozma Jázmin pedagógusok voltak, az eseményt  pedig Csehné farkas Marietta könyvtáros szervezte meg.

Helyezettek:

  1. évfolyam: I. helyezett Soós Cecília 3/C , II. helyezett Pencz Panna 3/B, III.helyezett Racker Liliana 3/A

Különdíj: Gáspár Sára 3/B, Csicsai Emma 3/C, Tóth Zalán 3/A, Kürnyek Kornél 3/B

  1. évfolyam: I. helyezett Székely Dóra 4/A,  II. helyezett Szabó Marcell 4/D, III.helyezett Huszár Anna 4/A

Különdíj: Lippai Adél 4/C

Szívből gratulálunk!

KARÁCSONY A GONDOZÁSI KÖZPONTBAN

Zsuzsa néni osztálya már hagyományként évente kétszer ellátogat a Gondozási Központba, hogy műsorral és apró ajándékokkal lepjék meg az időseket. Így volt ez hétfőn is.

Tovább olvasom »

Nemzetiségek napja

December 11-én megünnepeltük a nemzetiségek napját. 151 német nemzetiségi és 9 szlovén nemzetiségi nyelvoktató képzésben tanuló diákunknak szerveztünk idén programot e jeles nap alkalmából. Az

Tovább olvasom »

Naptár

2024. december
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Nyitvatartás

  • Hétköznaponként 07:00 – 18:00
  • Hétvégén és ünnepnapokon zárva

Aktuális híreink

Heti étlap

Térkép