„Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János: Domokos napra)

Mézes reggeli iskolánkban

A hagyományos mézes reggeli Szlovéniából származik. Minden év november 3. péntekén tartják ugyanis a szlovén ételek napját, amelyhez szorosan kapcsolódik a mézes reggeli is. Iskolánkból a 2.b és a 3.c osztályos tanulók idén november 18-án, csütörtökön az első órában fogyasztották el az egészséges és finom vajas-mézes kenyeret, melyhez almát és tejet is kaptak, szintén hűen ragaszkodva a hagyományokhoz. A reggeli elfogyasztása előtt Domiter Judit szlovén szakos kolléganő köszöntötte a gyermekeket, aki röviden ismertette számukra a különleges reggeli történetét, majd Jandrasitsné Kutasi Alexandra a méhészetről és a méhekről tartott ismertetőt, illetve a mézkészítés rejtelmeiről tekintettek meg egy videót a tanulók. Nem maradt el a közös éneklés és nyaklánckészítés sem, amelynek témája nem lehetett más, mint a méhecskék.
A szlovén szokás lényege a helyi termelők által készített egészséges ételek bemutatása és fogyasztása, az egészséges életmód és a környezet védelmének hangsúlyozása, valamint a méhek hasznos szerepének kiemelése. A szlovén reggeli hagyományához Magyarország 2014-ben csatlakozott. 🙂  

Aszfaltverseny

Május 14-én a 3.c és 4.a osztályos tanulóink részt vettek a Rábaparti Integrált Szocialis Intézmény által szervezett Aszfaltrajzversenyen, a „Mozgás öröme” címmel. Színes, kreatív képekkel

Tovább olvasom »

Lázár Ervin Program

Az idei tanév Lázár Ervin Programjának zárásaként május 5-én iskolánk 5. évfolyamos tanulói a Győri Nemzeti Színházba látogatott el, ahol A két Lotti című előadást

Tovább olvasom »

Naptár

2026. május
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Nyitvatartás

  • Hétköznaponként 07:00 – 18:00
  • Hétvégén és ünnepnapokon zárva

Aktuális híreink

Az iskolai hit- és erkölcstan oktatásának megszervezéséről szóló tájékoztató:

Heti étlap

Térkép