„Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János: Domokos napra)

Kirándulás a Bűvösvölgyben

Egy sikeres pályázatnak köszönhetően iskolánk 4. évfolyamos diákjai részt vehettek egy remek programon a soproni Bűvösvölgy médiaértés-oktató központban. A kiscsoportos foglalkozások során hozzáértő, fiatal segítők kalauzolták a gyerekeket a különféle helyszíneken, ahol a legkorszerűbb technika segítségével izgalmas feladatokat kaptak, belekóstolhattak a film-és híradókészítés, a média világába. Újságot szerkesztettek, reklámfilmet és videót forgattak, amelynek kitalálói és szereplői is voltak, híreket és időjárás-jelentést olvastak, sőt, még egy rajzfilmet is szinkronizáltak. A program zárásaként pedig egy tanulságos történetet ismerhettek meg, amely a gyerekeket érintő internetes zaklatásról szólt. Tableten szavazhattak arról, hogyan folytatódjon a sztori, de végül persze minden jóra fordult. Tartalmas, emlékezetes nap volt, köszönjük szépen!

Pályaorientációs nap a felső tagozaton

Pályaorientációs nap a felső tagozaton: Ma iskolánkban pályaorientációs napot tartottunk, amely során a felső tagozatos diákok különféle programokon vehettek részt, hogy közelebbről is megismerkedhessenek a

Tovább olvasom »

OKTÓBERI CSATAFUTÁS

Ideális futóidőben került sor az őszi csatafutásra. Iskolánk most is kitett magáért, nem csak létszámban, hanem eredményességben is. A zömében alsó tagozatos gyerekek sokszor nagyon

Tovább olvasom »

Igazgatói álláspályázat

Szentgotthárdi Arany János Általános Iskola pályázatot hirdet Köznevelési foglalkoztatotti jogviszony keretében igazgató Munkakör/feladatkör betöltésére. A pályázat részletei az alábbi gombra kattintva érhetőek el! Kattints ide

Tovább olvasom »

Naptár

2025. október
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Nyitvatartás

  • Hétköznaponként 07:00 – 18:00
  • Hétvégén és ünnepnapokon zárva

Aktuális híreink

Az iskolai hit- és erkölcstan oktatásának megszervezéséről szóló tájékoztató:

Heti étlap

Térkép