„Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János: Domokos napra)

Ötödikes avatás az Aranyban

„Eljött a pillanat, mit oly régóta vártunk, letesszük eskünket, s közben fél lábon állunk…”

 A tanulás mellett egész évben számos olyan eseményt szerveznek a pedagógusok a diákoknak, melyek az adott közösséghez való tartozást erősítik. Erre példa az 5. osztályba lépő tanulók avatása is, melyre a Szentgotthárdi Arany János Általános Iskolában október 15-én, pénteken délután került sor. Jelenleg húszán járnak az osztályba, akiknek osztályfőnöke Tüskés Marianna.

Pintér Krisztina hatodikos és Soós Zoltán nyolcadikos osztályfőnökök színes és változatos vetélkedővel készültek diákjaikkal együtt a most már felsős tanulók számára, akiknek Horváth Kristóf segítségével tánctudásuk bemutatására is lehetőségük volt, majd az iskolához hű eskütételen is átestek. A remek hangulatú eseményen az 5. osztályos tanulókat székfoglaló, felelsz vagy mersz játék, hajfonás, de még íz felismerő verseny is várta. A vidám rendezvény másik apropója az újdonsült kollégák avatása volt, akik részére szintén számos tréfás feladattal készültek a szervezők. Elhangzott például a Csigabiga, gyere ki kezdetű gyermekdal különböző zenei stílusokban énekelve, de a fiatal kollégák cha-cha-cha vagy éppen szamba tudására is fény derült. A jópofa megpróbáltatások után a derűs napot az elmaradhatatlan disco zárta.

Elsőseink igazi „Aranyosok” lettek!

Elsőseink igazi „Aranyosok” lettek! Pénteken vidám, játékos hangulatban került sor első osztályos tanulóink ünnepélyes avatására. A tornateremben megrendezett programon kis elsőseink lelkesen táncoltak, és ügyesen

Tovább olvasom »

Szlovéniai kirándulás

Október 14-én, szerdán szlovéniai kiránduláson vett részt iskolánk három tanulója (Zoé 8. osztály, Barnabás és Ármin 7. osztály), akik szlovén nyelvet tanulnak, ill. tanáruk, Majczán

Tovább olvasom »

Árvácskák szépítik iskolánk bejáratát!

Árvácskák szépítik iskolánk bejáratát! Hálásan köszönjük kedves támogatónknak a felajánlott árvácskákat, amelyek mostantól az iskola előtti virágládákat díszítik! Az 1. b osztály kisdiákjai Szabina néni,

Tovább olvasom »

Naptár

2026. november
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Nyitvatartás

  • Hétköznaponként 07:00 – 18:00
  • Hétvégén és ünnepnapokon zárva

Aktuális híreink

Az iskolai hit- és erkölcstan oktatásának megszervezéséről szóló tájékoztató:

Heti étlap

Térkép