„Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János: Domokos napra)

Mikulás az iskolánkba

A gyerkőcök legnagyobb örömére a Mikulás iskolánkba is ellátogatott. Minden osztályba betért, hogy egyaránt megörvendeztesse a legkisebbeket és a nagyobbakat is.
A gyerekek énekekkel, versekkel és mondókákkal készültek a nagyszakállúnak, aki cserébe édességgel halmozta el az ügyes gyerekeket. Sőt néhány tanuló még saját kezűleg készített rajzzal is kedveskedett a Mikulásnak, aki minden osztályban kihangsúlyozta, hogy nagyon fontos, hogy a gyerekek szorgalmasak és szófogadóak legyenek.
A hagyományokhoz híven idén is megrendezésre került a Mikulás futás ám a nagy hó miatt, idén kivételesen Mikulás sétát tartottunk.

TÁBORZÁRÁS

Ma a Partium Táncegyüttes fantasztikus tanárai varázsoltak nekünk táncházat , a gyerekek meg csak úgy perdültek-forogtak! Aztán jött egy kis hűsítés – fagyi mindenkinek, mert

Tovább olvasom »

Pedagógusaink sikerei

Tanévzárónkon büszkén osztottuk meg a hírt, hogy Dancsecsné Bálint Zsuzsanna kolléganőnk a Szentgotthárd Közoktatásáért díjat vehette át Huszár Gábor polgármester úrtól a pedagógusnap alkalmából. Kiemelkedő

Tovább olvasom »

Naptár

2025. szeptember
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Nyitvatartás

  • Hétköznaponként 07:00 – 18:00
  • Hétvégén és ünnepnapokon zárva

Aktuális híreink

Az iskolai hit- és erkölcstan oktatásának megszervezéséről szóló tájékoztató:

Heti étlap

Térkép