„Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János: Domokos napra)

Különleges nap a Parlamentben

Különleges nap a Parlamentben
8.évfolyamos tanulóink egy egész napos budapesti tanulmányi kiránduláson vehettek részt. A nap során felfedezték a Várkert Bazár és a Budai Vár környékét, majd a Lánchídon átsétálva érkeztek meg a Parlamenthez.
A látogatás során megtekinthették a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket, majd egy igazán különleges élményben is részük lehetett: felmehettek a Parlament karzatára, ahonnan bepillantást nyerhettek az Országgyűlés plenáris ülésébe.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Farmasi-Mikos Mónikának és Horváth Nándor Zsoltnak, hogy fogadták tanulóinkat, és lehetővé tették számukra ezt a különleges látogatást.
Köszönjük a szíves fogadtatást és a felejthetetlen élményt!
Köszönjük az utazást szervező és kísérő pedagógusoknak is, hogy lehetővé tették nyolcadikos tanulóink számára ezt a tartalmas budapesti kirándulást. A hosszú vonatút bizony próbára tette a kitartást 😊, ugyanakkor az együtt töltött idő, a közös séta, a beszélgetések és az élmények igazi közösségépítő nappá tették a kirándulást.
Az utazást Dancsecs Borbála, Némethné Kis Emerencia és Császár Levente szervezte, a diákokat Szivós Máté és Pável Loránd kísérte.
Köszönjük valamennyiük munkáját, türelmét és azt, hogy tanulóink egy ilyen különleges, élményekkel teli nap részesei lehettek! ❤️

Különleges nap a Parlamentben

Különleges nap a Parlamentben 8.évfolyamos tanulóink egy egész napos budapesti tanulmányi kiránduláson vehettek részt. A nap során felfedezték a Várkert Bazár és a Budai Vár

Tovább olvasom »

CsaKafutás 2026

CsaKafutás 2026  Idén is megrendezték a szentgotthárdi csatához kapcsolódó Történelmi Napok keretében a hagyományos futóversenyt. Iskolánkat közel 30 lelkes futó képviselte, akik számos szép eredményt

Tovább olvasom »

A nyár utolsó napsugarai kihasználva

A nyár utolsó napsugarait kihasználva a 3. A osztály Kétvölgyön kirándult. A gyerekek vidám, élményekkel teli napot töltöttek együtt, sok nevetéssel, felfedezéssel és közös pillanattal.

Tovább olvasom »

Visszatértek iskolánk első végzősei

Igazán különleges találkozásban volt részünk! Iskolánkba látogatott Pup János, Bánfi József, Pochán Miklós, Csuk Alajos és Merkli Miklós, akik az 1960/61-es tanévben iskolánk első végzős

Tovább olvasom »

Becsengettek!

Nagy örömmel és szeretettel nyitottuk meg iskolánkban a 2026/2027-es tanévet. Idén 411 tanulóval kezdjük meg a közös munkát, és különösen nagy szeretettel köszöntjük első osztályos

Tovább olvasom »

Naptár

2026. szeptember
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Nyitvatartás

  • Hétköznaponként 07:00 – 18:00
  • Hétvégén és ünnepnapokon zárva

Aktuális híreink

Az iskolai hit- és erkölcstan oktatásának megszervezéséről szóló tájékoztató:

Heti étlap

Térkép