„Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János: Domokos napra)

Közlekedésbiztonsági verseny Körmenden

A körmendi Vas Vármegyei SZC Rázsó Imre Technikum a rendőrséggel együttműködve Közlekedésbiztonsági ügyességi versenyt szervezett 2023. október 3-án az általános iskolák felső tagozatos tanulói számára. Iskolánk egy csapattal (Herczeg Dávid, Horváth Bálint és Zámodics Trisztán) képviseltette magát. Varga Zoltánné igazgató köszöntötte a környék iskoláiból érkezett nyolc csapatot és kísérőiket, majd elkezdődött a megmérettetés. Előszőr kerékpáros KRESZ-totót töltöttek ki egyénileg a diákok, majd szerelési feladatot végeztek, végül ügyességi versenyen mérettették meg magukat.
Az egyes versenyszámok közötti holtidőben lehetőség volt az iskola tanműhelyeinek megtekintésére, s aki akart, traktort is vezethetett.
A vetélkedő kellemes „aranyos” eredményeket hozott: egyéniben Trisztán első, a csapat második helyezést ért el. Gratulálunk!!!

Aszfaltverseny

Május 14-én a 3.c és 4.a osztályos tanulóink részt vettek a Rábaparti Integrált Szocialis Intézmény által szervezett Aszfaltrajzversenyen, a „Mozgás öröme” címmel. Színes, kreatív képekkel

Tovább olvasom »

Lázár Ervin Program

Az idei tanév Lázár Ervin Programjának zárásaként május 5-én iskolánk 5. évfolyamos tanulói a Győri Nemzeti Színházba látogatott el, ahol A két Lotti című előadást

Tovább olvasom »

Naptár

2026. május
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Nyitvatartás

  • Hétköznaponként 07:00 – 18:00
  • Hétvégén és ünnepnapokon zárva

Aktuális híreink

Az iskolai hit- és erkölcstan oktatásának megszervezéséről szóló tájékoztató:

Heti étlap

Térkép