„Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János: Domokos napra)

Környezetvédelem a 7.osztállyal

A 7. osztály technika és osztályfőnöki óráin a környezetvédelemmel foglalkozott áprilisban. A hulladékgazdálkodásról a Zala-Müllex munkatársai tartottak érdekes, vetítéses előadást, majd játékkal zárták a tanórát. A következő héten a helyi Hulladékudvar várta a diákokat kitárt kapuval. Ott Herman Ákos mutatta be a szelektív gyűjtést, megismertette a zöldudvarok rendszerét, a gyűjtési, leadási szabályokat. A hulladékok feldolgozását filmeken tekintették meg. Többek közt a szombathelyi bútorlap készítő üzemben jártunk virtuálisan, ahol a fa alapanyag nagy része újrahasznosított. A projekt végén erdei iskola keretében túrázott az osztály Alsó- és Felsőszölnökön. Szülői segítséget is kaptak, hogy alaposan megismerhessék a Götz-major és lakóinak szomorú történetét. A Szlovén Mintagazdaságban a hagyományok felélesztését tapasztalhatták meg : helyben nevelt állatok, legelő, szántó, kiskert és a terményei. Végül a gyerekek közreműködésével készült el az ebéd, a helyben termesztett növények felhasználásával.

KARÁCSONY A GONDOZÁSI KÖZPONTBAN

Zsuzsa néni osztálya már hagyományként évente kétszer ellátogat a Gondozási Központba, hogy műsorral és apró ajándékokkal lepjék meg az időseket. Így volt ez hétfőn is.

Tovább olvasom »

Nemzetiségek napja

December 11-én megünnepeltük a nemzetiségek napját. 151 német nemzetiségi és 9 szlovén nemzetiségi nyelvoktató képzésben tanuló diákunknak szerveztünk idén programot e jeles nap alkalmából. Az

Tovább olvasom »

Naptár

2024. december
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Nyitvatartás

  • Hétköznaponként 07:00 – 18:00
  • Hétvégén és ünnepnapokon zárva

Aktuális híreink

Heti étlap

Térkép