„Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János: Domokos napra)

Kitüntetett pedagógusok az Arany János Általános Iskolában

Móricz Zsigmond szavait idézve: „Én azt hiszem, annál nincs nagyobb öröm, mint valakit megtanítani valamire, amit nem tud.” A pedagógus pálya szépsége éppen ebben rejlik, hogy a mindenre kíváncsi gyermek bizalmába fogadja a felnőttet, felnéz rá és szomjazza azt a tudást, melyet átad neki a tanítója. Magyarországon minden év június első vasárnapján köszöntik a köznevelésben és a felnőttoktatásban dolgozókat. Idén az Arany János Általános Iskolából Kozákné Tóth Gabriella vehette át a Szentgotthárd Közoktatásáért Díjat Huszár Gábor polgármestertől, a június 21-én megrendezett tanévzáró ünnepségen pedig Schleipfnerné Gáspár Andrea tagintézmény-vezetőtől a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet. Ez utóbbi díjat kapta meg Rogán Andrea is, aki szintén a szentgotthárdi oktatási intézmény tanítója volt éveken keresztül. Az általános iskola további két pedagógusának, Bediné Molnár Zsuzsannának és Majczán Józsefnének Fodor István, Tankerületi Igazgató elismerő oklevéllel köszönte meg több évtizedes szakmai munkáját.
A kitüntetett kollégák pályafutásuk során lelkiismeretesen, odaadóan végezték munkájukat, szem előtt tartva a kisdiákok érdekeit oly módon, hogy tudásuk időről-időre gyarapodhasson és egészséges lelkületű, tisztességes felnőttekké váljanak. Olyan emberekké, akik boldogan, nyitottan és sikeresen élhetnek a jövőben.
Munkájukhoz szívből gratulálunk és – miután mindannyian nyugdíjba vonultak – kívánunk nekik szép és tartalmas nyugdíjas éveket!

A nyár utolsó napsugarai kihasználva

A nyár utolsó napsugarait kihasználva a 3. A osztály Kétvölgyön kirándult. A gyerekek vidám, élményekkel teli napot töltöttek együtt, sok nevetéssel, felfedezéssel és közös pillanattal.

Tovább olvasom »

Visszatértek iskolánk első végzősei

Igazán különleges találkozásban volt részünk! Iskolánkba látogatott Pup János, Bánfi József, Pochán Miklós, Csuk Alajos és Merkli Miklós, akik az 1960/61-es tanévben iskolánk első végzős

Tovább olvasom »

Becsengettek!

Nagy örömmel és szeretettel nyitottuk meg iskolánkban a 2026/2027-es tanévet. Idén 411 tanulóval kezdjük meg a közös munkát, és különösen nagy szeretettel köszöntjük első osztályos

Tovább olvasom »

Naptár

2026. szeptember
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Nyitvatartás

  • Hétköznaponként 07:00 – 18:00
  • Hétvégén és ünnepnapokon zárva

Aktuális híreink

Az iskolai hit- és erkölcstan oktatásának megszervezéséről szóló tájékoztató:

Heti étlap

Térkép