„Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János: Domokos napra)

Iskolánk idén is csatlakozott az Európai Diáksportnaphoz

Eső ide vagy oda, mi ma is mozogtunk! 💪🎉
Iskolánk idén is csatlakozott az Európai Diáksportnaphoz, ami évek óta remek alkalom arra, hogy a diákok játékos, vidám formában sportoljanak egy jót! 💙
Bár az időjárás nem volt a legkegyesebb – hol esett, hol csak csöpörgött –, a jókedvünket ez sem szegte! 😊
👉 A napot egy lendületes, táncos bemelegítéssel indítottuk Horváth Kristóf vezetésével, majd következtek a „suli körök” – most épp az iskola folyosóin! 🏃♀️🏃♂️
👉A felsősök különböző állomásokon próbálhatták ki kosár- és floorball-tudásukat, volt sportos kvíz és ügyességi feladat is. A már-már legendás „kukacharc” is segített a mozgásban és a feszültség levezetésében. 🙌
Végül nemcsak az eső áztatta el a terepet – a lelkes Aranyos diákokról is folyt a víz a sok mozgástól! 😅👏
🎉 Köszönjük a szuper szervezést Szívós Máté és Császár Levente tanár uraknak, valamint minden segítő kollégának! 🧡

Határtalanul! 2026

Határtalanul – kirándulás a felvidéki várak földjén…     Március 23-án, egy hétfői hajnalon, 5 órakor indultunk el az iskola elől. Kicsit álmosan, de annál nagyobb

Tovább olvasom »

Látogatás a gotthárdi kutyamenhelyen

Látogatás a gotthárdi kutyamenhelyen Április 28-án az 1.b osztály ellátogatott a gotthárdi kutyamenhelyre, a Streunerparadies-hez. A program szervesen kapcsolódott az előzőleg megrendezett fenntarthatósági témahéthez, hiszen

Tovább olvasom »

Naptár

2026. május
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Nyitvatartás

  • Hétköznaponként 07:00 – 18:00
  • Hétvégén és ünnepnapokon zárva

Aktuális híreink

Az iskolai hit- és erkölcstan oktatásának megszervezéséről szóló tájékoztató:

Heti étlap

Térkép