„Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János: Domokos napra)

Üdvözöljük honlapunkon!

1988 óta viseljük Arany János nevét, aki a legnagyobbak közé emelkedett ember- és költőeszményként egyaránt. Mit jelent nekünk az ő nevét viselni? A nemzeti és örök emberi értékek örök igényét érezzük emberi és költői magatartásából. Nemzetünk, hazánk szeretetére sarkall minket.

Arany példás volt önművelőként is. Élete végéig tanult. Széles látókörével mindent felfogott, megértett és helyére tett. Műveltsége rendkívül sokrétű, tájékozottsága tág volt. Ez tette képessé arra, hogy felfogásában, ítéletében soha nem volt dogmatikus, főleg az életbeli gyakorlat érdekelte.

Egyéni példakép tanárainknak és diákjainknak egyaránt. Az általa képviselt értékek mentén szeretnénk nevelni tanítványainkat.

További hírek

Közlekedésbiztonsági verseny Körmenden

A körmendi Vas Vármegyei SZC Rázsó Imre Technikum a rendőrséggel együttműködve Közlekedésbiztonsági ügyességi versenyt szervezett 2023. október 3-án az általános iskolák felső tagozatos tanulói számára.

Tovább olvasom »

Kukucskáló 2023.

Minden leendő első osztályos gyermeket és szüleiket szeretettel várjuk október 16-án a Kukucskálónkra, amely 16.30-kor kezdődik iskolánkban!    

Tovább olvasom »

A magyar népmese napja

A magyar népmese napját szeptember 30-án ünnepeljük, Benedek Elek meseíró születésnapján. Péntek délután iskolánkban mi is megemlékeztünk a híres meseíróról és a népmesékről is bővebben

Tovább olvasom »

Európai Diáksport Napja

Iskolánk évek óta csatlakozik az Európai Diáksport Napja elnevezésű eseményhez, amelyet ma délelőtt szerveztünk meg tanulóink számára. A mozgásos rendezvény alapvető célja, hogy a gyermekek

Tovább olvasom »

Nyelvek Európai Napja

Iskolánkban szeptember 28-án ünnepeltük a Nyelvek Európai Napját. Ebben a tanévben Zoli bácsi, Judit néni és Anita néni hívta fel a német és angol nyelvet

Tovább olvasom »

Naptár

2023. október
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Aktuális híreink

Heti étlap

Térkép

Média pályázat