„Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János: Domokos napra)

Elsősök avatása

Iskolánkban idén sem maradt el az elsősök avatása. A színes eseményen a második osztályos tanulóink Demeter Lívia: Figyeljetek elsősök! című vidám és humoros versével köszöntötték a kicsiket, majd az első osztályosok bemutatkozó kis műsorát láthatták a részt vevők. A gyermekek egyre felhőtlenebbül érezték magukat, majd harsányan mondtál el az „Aranyos” avató szövegét, melyet az intézmény vezetője, Schleipfnerné Gáspár Andrea olvasott fel számukra. Az avatás után azonban még egy meglepetés várta a tanulókat, ugyanis Nagy Jonathan bűvész és illuzionista érkezett iskolánkba, aki varázslatos trükkjeivel elvarázsolt mindenkit. Az emlékezetes délelőtt szervezését köszönjük Jandrasitsné Kutasi Alexandra szabadidő-felelős kollégának, a programhoz nyújtott támogatást pedig Szentgotthárd Város Önkormányzatának.

TÁBORZÁRÁS

Ma a Partium Táncegyüttes fantasztikus tanárai varázsoltak nekünk táncházat , a gyerekek meg csak úgy perdültek-forogtak! Aztán jött egy kis hűsítés – fagyi mindenkinek, mert

Tovább olvasom »

Pedagógusaink sikerei

Tanévzárónkon büszkén osztottuk meg a hírt, hogy Dancsecsné Bálint Zsuzsanna kolléganőnk a Szentgotthárd Közoktatásáért díjat vehette át Huszár Gábor polgármester úrtól a pedagógusnap alkalmából. Kiemelkedő

Tovább olvasom »

Naptár

2025. szeptember
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Nyitvatartás

  • Hétköznaponként 07:00 – 18:00
  • Hétvégén és ünnepnapokon zárva

Aktuális híreink

Az iskolai hit- és erkölcstan oktatásának megszervezéséről szóló tájékoztató:

Heti étlap

Térkép