„Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János: Domokos napra)

Aranyos sítábor

Idén második alkalommal sikerült a régi hagyományokra visszanyúló, mégis új köntösbe öltöztetett iskolai sítáborunkat megrendezni. Intézményünk tanulói sok új tapasztalatot és élményt szereztek az ausztriai Nassfeld síterepén, mint sport részről, mint pedig környezeti szempontból. A mosolygós arcok, a visszajelzések és az egy hét alatt elért eredmények alapján azt a visszaigazolást kaptuk, hogy jó perspektívát kínál az Arany iskola a gyerekeknek, szülőknek, hogy egy mesés alpesi környezetben elsajátítsák a síelés szépségeit, vagy éppen a meglévő tudásukat bővítsék. Köszönjük intézményünk testnevelő szakos kollégáinak – Szivós Máténak és Császár Leventének – , hogy idén is erőn felül megszervezték és lebonyolították téli táborunkat. Külön köszönettel tartozunk iskolánk SZM közösségének, a Hotel and Fun csapatának és Mihók Zoltánnak, akik anyagi és egyéb javakkal támogatták a sítábor létrejöttét és lebonyolítását.
Jövőre találkozunk!❄️⛷

Adventre készülődünk

Az adventi időszak a várakozás és a szeretetteljes készülődés ideje. Olyan hetek ezek, amikor a hétköznapi rohanásból kilépve figyelmet fordítunk egymásra – családra, barátokra, közösségekre.

Tovább olvasom »

Naptár

2025. december
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Nyitvatartás

  • Hétköznaponként 07:00 – 18:00
  • Hétvégén és ünnepnapokon zárva

Aktuális híreink

Az iskolai hit- és erkölcstan oktatásának megszervezéséről szóló tájékoztató:

Heti étlap

Térkép