„Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János: Domokos napra)

Az állatok világnapja

Az állatok világnapját Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének emléknapján, október 4-én ünnepeljük minden évben. Iskolánk tanítói kreatív játékokkal, kézműves foglalkozással készültek a gyermekeknek az állatokkal kapcsolatos témákat illetően. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet arra, minden élőlényt szeretnünk kell és gondoskodnunk kell róluk. Sokat beszélgettünk a gyermekkel arról is, hogy érdemes menhelyről örökbe fogadni kutyákat, cicákat, azonban minden esetben felelősséggel tartozunk a családba került négylábúakért. Ezen a héten iskolánkban adománydobozt helyeztünk ki a városunkban örökbe fogadható kiscicák részére, hiszen az önkéntesekből álló, a közösségi médiában is megtalálható „A Menedék” csoport rendszeresen gondoskodik a kidobott, elhagyott, törődésre szoruló cicákról. Ne felejtsük el, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, az odafigyelést pedig minden esetben meghálálják.

A nyár utolsó napsugarai kihasználva

A nyár utolsó napsugarait kihasználva a 3. A osztály Kétvölgyön kirándult. A gyerekek vidám, élményekkel teli napot töltöttek együtt, sok nevetéssel, felfedezéssel és közös pillanattal.

Tovább olvasom »

Visszatértek iskolánk első végzősei

Igazán különleges találkozásban volt részünk! Iskolánkba látogatott Pup János, Bánfi József, Pochán Miklós, Csuk Alajos és Merkli Miklós, akik az 1960/61-es tanévben iskolánk első végzős

Tovább olvasom »

Becsengettek!

Nagy örömmel és szeretettel nyitottuk meg iskolánkban a 2026/2027-es tanévet. Idén 411 tanulóval kezdjük meg a közös munkát, és különösen nagy szeretettel köszöntjük első osztályos

Tovább olvasom »

Naptár

2026. szeptember
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Nyitvatartás

  • Hétköznaponként 07:00 – 18:00
  • Hétvégén és ünnepnapokon zárva

Aktuális híreink

Az iskolai hit- és erkölcstan oktatásának megszervezéséről szóló tájékoztató:

Heti étlap

Térkép