„Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János: Domokos napra)

Mikulás napi sütivásár, adománygyűjtés

Hálás köszönet mindenkinek! 🎅
A december 5-i, Mikuláshoz kapcsolódó sütivásár és adománygyűjtés igazán megható élmény volt. A diákok, pedagógusok és szülők összefogásának köszönhetően ismét bebizonyosodott, milyen erős és szeretetteljes közösség vagyunk – és milyen sokat tudunk tenni együtt iskolánk tanulóiért.
Külön szeretnénk megköszönni Béla atyának, hogy jelenlétével és támogatásával még ünnepibbé tette ezt a délutánt.
Hálás szívvel mondunk köszönetet a Mihók Kézműves Mini Pékségnek, Horváth Csabának, László Attilának, a Just Food Kft.-nek, valamint a Csöcsös Söröző és Pubnak nagylelkű felajánlásaikért – sokat tettek hozzá az esemény sikeréhez.
Csodálatos volt látni, mennyi szeretet, jókedv és segítőkészség töltötte meg a közösségünket. Pont ilyen az advent igazi üzenete. ❤️✨

Aszfaltverseny

Május 14-én a 3.c és 4.a osztályos tanulóink részt vettek a Rábaparti Integrált Szocialis Intézmény által szervezett Aszfaltrajzversenyen, a „Mozgás öröme” címmel. Színes, kreatív képekkel

Tovább olvasom »

Lázár Ervin Program

Az idei tanév Lázár Ervin Programjának zárásaként május 5-én iskolánk 5. évfolyamos tanulói a Győri Nemzeti Színházba látogatott el, ahol A két Lotti című előadást

Tovább olvasom »

Naptár

2026. május
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Nyitvatartás

  • Hétköznaponként 07:00 – 18:00
  • Hétvégén és ünnepnapokon zárva

Aktuális híreink

Az iskolai hit- és erkölcstan oktatásának megszervezéséről szóló tájékoztató:

Heti étlap

Térkép