„Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János: Domokos napra)

Ötödikes avatás, új kollégák, vidámság

Ötödikes avatás, új kollégák, vidámság 🎉
Október 22-én délután iskolánk ismét egy kedves hagyománynak tett eleget: felavattuk az ötödik évfolyamos diákjainkat, akik izgatottan és örömmel vettek részt a játékos próbatételeken. Az esemény hangulata már az első percekben mosolyt csalt mindenki arcára, és ez a jókedv egészen estig velünk is maradt. 😊
A délután különleges pillanata volt, amikor színpadra szólítottuk újonnan érkezett kollégáinkat, akik szeptember óta erősítik iskolánk tantestületét. Ők is örömmel vállalták a rájuk szabott „Aranyos” kihívásokat – vidámságukkal és nyitottságukkal pillanatok alatt belopták magukat a közösség szívébe. 💛
Az ötödikesek ünnepélyes esküvel erősítették meg, hogy valóban közénk tartoznak – immár teljes jogú tagjai iskolánk közösségének. 🎓
A napot pedig, ahogy az már lenni szokott, egy felszabadult hangulatú discóval zártuk, ahol mindenki táncra perdülhetett, és méltó módon búcsúzhattunk el ettől a tartalmas, élményekkel teli délutántól. 🪩🎶
Köszönjük mindenkinek, aki részt vett a szervezésben, lebonyolításban, és külön hálásak vagyunk azoknak, akik jelenlétükkel még különlegesebbé tették ezt a napot! 🤗

Madarak és Fák Napja

A Madarak és Fák Napja alkalmából iskolánk pedagógusai és az Őrségi Nemzeti Park munkatársai változatos állomásokkal és érdekes feladatokkal várták tanulóinkat. Az ügyességi játékok mellett

Tovább olvasom »

Gyereknap 2026

A várva várt gyereknapi programunk egy közös, vidám megnyitóval vette kezdetét, amely után a diákok egy kellemes, kötetlen piknikkel hangolódhattak a napra. Ezután vette kezdetét

Tovább olvasom »

ETT zalaegerszegi osztálykirándulás

Szeretnénk ezúton is szívből megköszönni a Nyugdíjas Pedagógusok és Barátaik Köre támogatását, amelynek köszönhetően múlt héten eljuthattunk Zalaegerszegre osztálykirándulásra. A nap során izgalmas élményeket szereztünk

Tovább olvasom »

Naptár

2026. szeptember
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Nyitvatartás

  • Hétköznaponként 07:00 – 18:00
  • Hétvégén és ünnepnapokon zárva

Aktuális híreink

Az iskolai hit- és erkölcstan oktatásának megszervezéséről szóló tájékoztató:

Heti étlap

Térkép