Skip to content

A nemzeti ünnephez közeledve iskolánk pedagógusai és diákjai méltó módon emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeire és áldozataira. Schleipfnerné Gáspár Andrea intézményvezető és a diákönkormányzat nevében két tanuló képviselte iskolánkat a városi koszorúzáson. A legkisebbek közül az  1.b osztály '56 jelképét, azaz lyukas zászlót készített, mellyel a Hősi emlékműnél emlékeztek a forradalom áldozataira. Az iskola ünnepi megemlékezésén a 4. b osztályos tanulók idézték fel, hogy milyen volt gyermekszemmel az 56-os forradalom.

Varró Dániel egy 8. osztályos szemével          

Ma Varró Dániel költővel találkoztunk. A költő mesélt gyermekkoráról, mostani életéről és költészetéről. A költő olvasott a verseiből és mondókáiból. A kisebb és nagyobb gyermekeknek is nagyon tetszett. A költő mesélt még a gyermekeiről is.Személy szerint nekem nagyon tetszett. Mulatságos, de egyben elég tanulságos volt.

Szoták Rebeka 8.o. – Szentgotthárdi Arany János Általános Iskola

 

Találkozó Varró Dániellel

 Október 20-án találkoztunk Varró Dániellel, egy modernkori költővel a szentgotthárdi színházban. A 44 éves, 3 gyermekes apuka nagyszerű előadást tartott nekünk verseiről és mondókáiról. Sokat nevettünk és találtunk ki rímeket, szavakat. Tetszett, hogy minden mondókának és versnek volt valami vicces részlete, sőt, szinte minden vers egy rímes vicchez volt hasonló. Nagyon jót szórakoztunk együtt és lehetőséget kaptunk arra, hogy megtanuljunk egy mondókát.

 Merkli Zénó 8.o - Szentgotthárdi Arany János Általános Iskola

 

A fogyatékkal élők elfogadásában nagy szerepet játszik az iskolai keretek között megszervezett Esélyóra. Ennek kapcsán október 19-én, kedden délelőtt a 4. és 5. osztályos tanulóinkhoz a Rum-Kastély EGYMI (Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény) intézményvezetője Domjánné Éder Marietta és Sipos Kálmán gyógypedagógus látogattak el. A két szakember interaktív módon építette fel az érzékenyítő órát és beszélt bővebben azokról az emberekről, akik testi, érzékszervi vagy éppen értelmi fogyatékossággal élik életüket, ezzel is hozzájárulva elfogadásukhoz, megértésükhöz. A gyermekek buzgón válaszoltak a témát illetően az előadók kérdéseire, majd néhány játékon keresztül megismerkedhettek azzal, milyen lehet például látás nélkül, külső segítséggel elvégezni egy adott feladatot.

Az állatok világnapja alkalmából iskolánk rajzpályázatot hirdetett október elején, amelyre sokan nyújtottak be értékes alkotásokat. A kézzel készített művek mellett fotókkal is nevezhettek a diákok. A rajzokat a tantestület tagjai értékelték, a díjak kiosztása pedig október 19-én délelőtt történt az alsó aulában. A szervezésben Jandrasitsné Kutasi Alexandra és Bartakovics Andrea kolléganő vett részt, utóbbi mint zsűritag is Pap Eszter mellett, aki a fotópályázat első helyezettjének 5000 Ft értékben egy mini fotózást ajánlott fel.

Az eredmények a következőképpen alakultak:

Első évfolyam

  1. helyezett - Szoták Borka 1. c
  2. helyezett Horváth Milán 1. c
  3. helyezett Szilágyi Laura 1. b

Második évfolyam

  1. helyezett Fábián Johanna 2.a
  2. helyezett Ficzkó Nóra 2. a
  3. helyezett Fekete Marcell 2. b

Különdíj Csendes Barnabás 2. b

Különdíj Dännler Abigél 2. a

Harmadik évfolyam

  1. helyezett Jandrasits Lilla 3. b,  Meskó Gergő 3. c
  2. helyezett Zsgánecz Dóra 3.b,  Németh Lilla 3. b
  3. helyezett Pável Rozi 3.c, Kasza Luca 3. a

Különdíj Pers János 3. c

Negyedik évfolyam

  1. helyezett Stéger Emese 4. , Szilágyi Hanna 4. b
  2. helyezett Mozsáry Magdolna 4.a, Racker Lili 4. a
  3. helyezett Achammer Luca 4. a,  Doncsecz Kevin 4. a

Különdíj Pencz Panna 4. b

Különdíj Szabó István ETT

Fotópályázat

  1. helyezett Jandrasits Kinga 6.a
  2. helyezett Orbán Bence 6.a
  3. helyezett Drávesz Hunor ETT

Különdíj Fazekas Áron  5.a

Mindenkinek gratulálunk! 🙂

                                       

                                           

 

A Szentgotthárdi Arany János Általános Iskola évek óta csatlakozik az Európai Diáksport Napja elnevezésű mozgásos eseményhez, melyet idén szeptember 24-én, pénteken délelőtt szerveztek meg az oktatási intézményben. Több helyszínen, különböző ügyességi feladatok várták a diákokat, akik a bemelegítő tánc után futottak, kidobóztak, pingpongoztak és egy kreatívan kialakított akadálypályán is végigmehettek.

Az Európai Diáksport Napja esemény célja, hogy a gyermekek életében jelen legyen a folyamatos testmozgás, az iskolában pedig legalább egy napon együtt mozogjon pedagógus és diák, megismerjék a közös sportolás örömét. A szentgotthárdi Arany János Általános Iskolában ezen a napon 250 gyermek és 20 tanító vett részt a mozgásos feladatok elvégzésében, a kitűnő szervezés pedig Dancsecsné Bálint Zsuzsannának, Szivós Máténak és Császár Levente kollégáknak köszönhető. A 9 órakor kezdődő táncos bemelegítés után, melyet Horváth Kristóf, a Presidance TSE világbajnoka vezényelt le, az évfolyamok a tanítókkal együtt futották le a 2021m-t. Jó hangulatban, aktívan telt a délelőtti sportnap, melyhez - miután a cél nemes - jövőre is feltétlenül csatlakozik iskolánk.

     

  A Szentgotthárdi Arany János Általános Iskola - hagyományaihoz híven – idén is megrendezte az első osztályosok valódi iskolássá avatását. A játékos programon minden kis elsős egy időben vett részt az intézmény sportpályáján szeptember 21-én, kedden délelőtt a 4. órában.

Kedvezett az időjárás az avatási eseményhez, így az elsős tanulók a friss levegőn sorakozhattak fel az általuk már nagyon várt programra. A bemelegítő kis tánc után egyszerű, de nagyszerű sportfeladatok, sorversenyek következtek, előkerült a zsámoly, a labda és a hulahopp karika is. Kezdetben kissé megszeppent, aztán egyre bátrabb részesei lettek a kisdiákok az eseménynek, mosolygós és kipirult arcuk pedig jelezte, hogy öröm volt számukra az így eltöltött egy óra. A mozgásos gyakorlatok mellett verssel is készültek egymásnak az osztályok, valamint Schleipfnerné Gáspár Andrea intézményvezető felolvasta a fogadalomtétel szövegét, melyet harsányan mondtak el utána az avatón részt vett gyermekek.

A programot Jandrasitsné Kutasi Alexandra tanító és szabadidő-felelős készítette elő és vezényelte le, aki lelkesedésével és néhány negyedik osztályos tanuló segítségével mindvégig buzdította és bátorította az iskola „újoncait”.