„Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János: Domokos napra)

Savaria Rézfúvós Együttes koncertje

Zene-élmény-humor, ezzel a három szóval lehetne összefoglalni a Savaria Rézfúvós Együttes szeptember 20-i koncertjét, melynek címe: Még a slagból is a zene szól
A mi iskolánkból a 6. és 7. évfolyam tekintette meg ezt az előadást a Lázár Ervin Program keretein belül. A rendezvény helyszínét a csákánydoroszlói Csaba József Általános Iskola biztosította. Ezúton is köszönjük nekik.
A diákok bepillantást nyertek a rézfúvós hangszerek világába, ahol a zenészek jelmezt öltve kísérték végig az ókortól Amerika füstös jazzkocsmáin át egészen a mindennapjainkig.
Az öttagú rézfúvós zenekar a darabokat, a kísérő magyarázatokon keresztül, a komolyzenével még csak most ismerkedő gyerekek számára is befogadhatóvá tette. A zenei élménnyel és nem kevés humorral színezett műsor a hangszereikről és az egyes zenei korszakokról szólt. Az együttes részleteket mutatott be többek között Mozart Varázsfuvolájából, Bizet Carmenjéből és Muszorgszkij Egy kiállítás képei című darabjából. Bebizonyították azt is, hogy ismerik hallgatóságuk modern kedvenceit, így búcsúzóul a rézfúvósok Pharrell Williams közismert dalával, a Happyvel lepték meg a fiatal diákokat.
Végül, hogy hogyan is folyt a slagból is a muzsika? Erre is választ kaptunk! Az együttes tagjai végül egy locsolócsövet is megszólaltattak – megmutatva ezzel, hogy a vérbeli zenész számára minden lehet hangszer! A műsor, teljes egészében feltöltött bennünket, és meg is nevettetett mindnyájunkat.
Hálásan köszöni a Szentgotthárdi Arany János Általános Iskola tanulói és kísérői, hogy részt vehettek ezen a rendezvényen.

Vadásznap a Hermanban

Vadásznap a Hermanban – Élménydús tematikus napon jártak a 7.a és 7.b osztályosaink! Október 2-án a 7.a és a 7.b osztályos tanulóinkkal egy igazán különleges

Tovább olvasom »

Állatok világnapja az iskolánkban

Állatok világnapja az iskolánkban Október 5-én a figyelem az állatokra, a róluk való gondoskodás fontosságára irányult iskolánkban. Ezen a napon szinte mindenhol állatokkal találkozhattunk: volt,

Tovább olvasom »

Együtt szólt a Sulidal!

Együtt szólt a Sulidal! Ma megtelt zenével, énekszóval és jókedvvel az iskola előtti tér. A zene világnapja alkalmából iskolánk apraja-nagyja összegyűlt, hogy együtt ünnepeljünk –

Tovább olvasom »

Igazgatói álláspályázat

Szentgotthárdi Arany János Általános Iskola pályázatot hirdet Köznevelési foglalkoztatotti jogviszony keretében igazgató Munkakör/feladatkör betöltésére. A pályázat részletei az alábbi gombra kattintva érhetőek el! Kattints ide

Tovább olvasom »

Magyar Népmese Napja

Hol volt, hol nem volt… volt egyszer egy iskola, ahol egy napra mindenki mesebeli kalandra indult! A Magyar Népmese Napján sárkányok, királylányok, furfangos mesehősök és

Tovább olvasom »

Naptár

2026. október
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Nyitvatartás

  • Hétköznaponként 07:00 – 18:00
  • Hétvégén és ünnepnapokon zárva

Aktuális híreink

Az iskolai hit- és erkölcstan oktatásának megszervezéséről szóló tájékoztató:

Heti étlap

Térkép