„Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János: Domokos napra)

Leselager 2023 in Güns

Július második hetében iskolánk tanulói részt vettek a Kőszegen megrendezett német nemzetiségi olvasótáborban. A Leselager nagyon sok színes és érdekes programot kínált a gyerekeknek. Délelőttönként csoportfoglalkozásokat tartottunk, német és magyarországi német dalokat énekeltük harmonika kísérettel Maiz József irányításával. Csoportplakátot készítettünk, színes pólókat batikoltuk, levendula illatzsákot varrtunk. Délután a táborba érkező gyerekek bemutatták szülőhelyüket, magyarországi németek táncaival ismerkedtük az Ágfalváról érkezett hagyományőrző sváb tánccsoport tánctanárai segítségével. A táborba látogatott Arnold Krisztina, aki a versek születéséről tartott a gyerekeknek egy nagyon érdekes előadást, illetve bemutatta Wolki und ihre Freunde című verseskötetét. A Tábornokházban kőszegi kézművesipar történetét bemutató kiállításon régi mesterségekkel ismerkedtünk, illetve kőszegi gimnazisták vezetésével német nyelvű idegenvezetéssel tekintettük meg Kőszeg nevezetességeit. Természetesen a szórakozásra is jutott idő. A kánikula ellenére felmásztunk a Szulejmán kilátóhoz, ahonnan csodálatos kilátás nyílt Kőszegre és környékére, egy vidám délutánt töltöttünk az ausztriai Familyparkban, a nagy hőségben Bükfürdő medencéiben hűsöltünk. Sajnos a kiszsidányi forráshoz egy nagy zivatar miatt nem látogathattunk el, de a helyi német önkormányzat friss, zamatos gyümölccsel és finom szörpökkel lepett meg minket Kőszegen a kollégiumban. A táborban Vas és Zala megye nemzetiségi németes tanulói vehettek részt, a gyerekek kicsit fáradtan, de sok új élménnyel gazdagodva tértek haza.

Vadásznap a Hermanban

Vadásznap a Hermanban – Élménydús tematikus napon jártak a 7.a és 7.b osztályosaink! Október 2-án a 7.a és a 7.b osztályos tanulóinkkal egy igazán különleges

Tovább olvasom »

Állatok világnapja az iskolánkban

Állatok világnapja az iskolánkban Október 5-én a figyelem az állatokra, a róluk való gondoskodás fontosságára irányult iskolánkban. Ezen a napon szinte mindenhol állatokkal találkozhattunk: volt,

Tovább olvasom »

Együtt szólt a Sulidal!

Együtt szólt a Sulidal! Ma megtelt zenével, énekszóval és jókedvvel az iskola előtti tér. A zene világnapja alkalmából iskolánk apraja-nagyja összegyűlt, hogy együtt ünnepeljünk –

Tovább olvasom »

Igazgatói álláspályázat

Szentgotthárdi Arany János Általános Iskola pályázatot hirdet Köznevelési foglalkoztatotti jogviszony keretében igazgató Munkakör/feladatkör betöltésére. A pályázat részletei az alábbi gombra kattintva érhetőek el! Kattints ide

Tovább olvasom »

Magyar Népmese Napja

Hol volt, hol nem volt… volt egyszer egy iskola, ahol egy napra mindenki mesebeli kalandra indult! A Magyar Népmese Napján sárkányok, királylányok, furfangos mesehősök és

Tovább olvasom »

Naptár

2026. október
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Nyitvatartás

  • Hétköznaponként 07:00 – 18:00
  • Hétvégén és ünnepnapokon zárva

Aktuális híreink

Az iskolai hit- és erkölcstan oktatásának megszervezéséről szóló tájékoztató:

Heti étlap

Térkép