„Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János: Domokos napra)

Határtalanul beszámoló

A Határtalanul! program keretében az őriszentpéteri Általános Iskola 7. osztálya és iskolánk 7.a osztálya Szlovákiába látogatott. Négy, rendkívüli, felejthetetlen napot töltöttünk el. A Felvidék csodás tájain haladva a magyar történelem “bakancslistás” helyszíneit kerestük fel. Látogatást tettünk Komárnoba megtekintettük az Európa Udvart, felfedezhettük, melyik országok jellegzetes épületei láthatók ott. Majd Besztercebányára érkeztünk, melynek történelmi központjában megcsodáltuk a gyönyörű középkori épületeket és a II. világháború emlékművét. Második nap a Szepesség területeit járjuk be. A Szepesi vár Közép-Európa, legnagyobb romvára értékes műemlék, az UNESCO Világörökség része. Majd Lőcsére érkeztünk, ahol művészeti és építéstörténeti élmények vártak ránk: Jókai regényének a helyszíne, a lőcsei fehérasszony története, a Szent Jakab templom, a városháza és a szégyenketrec. A séta után folytattuk utunkat Késmárkra, ahol megtekintettük a teljesen egyedi evangélikus fatemplomot, amely a UNESCO Világörökség része. Az új evangélikus templomban Thököly Imre síremlékét is megkoszorúztuk. Este megérkeztünk szállásunkra, vacsora után közös éneklés, séta és kártyázás következett.3. Nap reggeli után Krasznahorka vára volt következő úticélunk. A várat sajnos csak messziről tekinthettük meg, hiszen leégett, és újjáépítése még most is zajlik. Majd meglátogattuk Andrássy Dénes és felesége, Hablovecz Franciska Mauzóleumát. Ezt követően Betlérre, az Andrássyak Vadászkastélyába utatzunk, megcsodáljuk a 19. sz. modern épületét és berendezési tárgyait, az alagsorban berendezett múzeumot is. Délután Kassára látogattunk, ahol a Kassai Szent Erzsébet dómot látogattuk meg, ahol II. Rákóczi Ferenc fejedelem és családja nyugszik. Koszorút helyeztünk el az altemplomban a szarkofágnál és elénekeltük a nemzeti Himnuszunkat. Kassa központjában „beleszaladtunk „egy szabadtéri atlétikaversenybe, ami nagy élmény volt számunkra. Majd ismét a szállásunkra érkeztünk. 4. napunkat a várhosszúréti Alapiskolában kezdtük. Bemutatkozott az őriszentpéteri iskola és a mi iskolánk is, illetve meghallgattuk az iskola tanárnőjének és a diákjainak a bemutatkozását is. Majd diákjaink ismerkedtek a szlovákiai magyar iskolások mindennapjaival, a tankönyvekkel és a tantárgyakkal. Ezután Kékkő várát, a Balassi család egykori fészkét keressük fel. A 18. századi épületben régi bútorok, gazdag könyvtár, festmények és gyönyörű műtárgyak fogadtak minket. Mikszáthfalvára, a Mikszáth-emlékházhoz érkezünk. Az író egykori szülőházában kialakított emlékházban interaktív feladatok segítségével ismerkedtünk Mikszáth Kálmán műveivel, majd az író szobránál emlékszalagot helyeztünk el. Ezzel barangolásunk véget ért, kicsit fáradtan, de sok-sok élménnyel gazdagodva indultunk el hazafelé. Az őriszentpéteri és szentgotthárdi diákok hamar összebarátkoztak, ami még színesebbé tette a Szlovákiában töltött napjainkat.

További hírek

Közlekedésbiztonsági verseny Körmenden

A körmendi Vas Vármegyei SZC Rázsó Imre Technikum a rendőrséggel együttműködve Közlekedésbiztonsági ügyességi versenyt szervezett 2023. október 3-án az általános iskolák felső tagozatos tanulói számára.

Tovább olvasom »

Kukucskáló 2023.

Minden leendő első osztályos gyermeket és szüleiket szeretettel várjuk október 16-án a Kukucskálónkra, amely 16.30-kor kezdődik iskolánkban!    

Tovább olvasom »

A magyar népmese napja

A magyar népmese napját szeptember 30-án ünnepeljük, Benedek Elek meseíró születésnapján. Péntek délután iskolánkban mi is megemlékeztünk a híres meseíróról és a népmesékről is bővebben

Tovább olvasom »

Európai Diáksport Napja

Iskolánk évek óta csatlakozik az Európai Diáksport Napja elnevezésű eseményhez, amelyet ma délelőtt szerveztünk meg tanulóink számára. A mozgásos rendezvény alapvető célja, hogy a gyermekek

Tovább olvasom »

Nyelvek Európai Napja

Iskolánkban szeptember 28-án ünnepeltük a Nyelvek Európai Napját. Ebben a tanévben Zoli bácsi, Judit néni és Anita néni hívta fel a német és angol nyelvet

Tovább olvasom »

Naptár

2023. október
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Aktuális híreink

Heti étlap

Térkép

Média pályázat