„Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János: Domokos napra)

Fenntarthatósági témahét

💚Fenntarthatósági témahét az Arany suliban🌏
🦋LEGYÉL TE IS A LEPKÉK VÉDELMEZŐJE!🦋
A minisztérium által meghirdetett projekt a globális környezeti problémák közül a biodiverzitás (biológiai sokféleség) csökkenésével foglalkozik. A gyerekek megismerkedhettek az év beporzóival, a lepkékkel.🦋 A hét folyamán olyan programokkal kedveskedtek a tanító nénik kis tanulóinknak, melyek szemléletes és játékos módon mutatták be a témát, kézműveskedéssel, interaktív játékokkal, mesékkel, dalokkal, ismeretterjesztő filmekkel.
Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságától dr. Jandrasits László és Szabó Imre természetvédelmi őrök érdekes és szemléletes bemutatót tartottak a lepkék fejlődéséről és életmódjáról. Köszönjük szépen!💚🦋
A 4.a és 4.b osztályosok a témahét alkalmával, mint minden évben, idén is szemetet szedtek az iskola környékén. 🌎🌏💚♻

TÁBORZÁRÁS

Ma a Partium Táncegyüttes fantasztikus tanárai varázsoltak nekünk táncházat , a gyerekek meg csak úgy perdültek-forogtak! Aztán jött egy kis hűsítés – fagyi mindenkinek, mert

Tovább olvasom »

Pedagógusaink sikerei

Tanévzárónkon büszkén osztottuk meg a hírt, hogy Dancsecsné Bálint Zsuzsanna kolléganőnk a Szentgotthárd Közoktatásáért díjat vehette át Huszár Gábor polgármester úrtól a pedagógusnap alkalmából. Kiemelkedő

Tovább olvasom »

Naptár

2025. szeptember
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Nyitvatartás

  • Hétköznaponként 07:00 – 18:00
  • Hétvégén és ünnepnapokon zárva

Aktuális híreink

Az iskolai hit- és erkölcstan oktatásának megszervezéséről szóló tájékoztató:

Heti étlap

Térkép