Iskolánkban június 22-én, reggel 8 órakor kezdődött a 2022/2023-as tanévzáró ünnepség, melyen Labritz Béla alpolgármester úr, Dénes Károly tűzoltóalezredes úr és Németh Péter tűzoltó őrnagy úr is részt vett. Schleipfnerné Gáspár Andrea intézményvezető ünnepi beszédében elmondta, 283 tanulóval kezdte meg intézményünk a tanévet, azonban most 285-tel fejezi be. Mindenki sikeresen teljesítette a követelményeket, nem kell egyik tanulónak sem pótvizsgáznia, évet ismételnie. Örömteli hír az is, hogy a jövő tanévben 66 kis elsős kezdi meg iskolánkban az első osztályt.
Az iskola vezetősége ünnepélyes keretek között átadta a kitűnő tanulóknak járó könyvjutalmakat és a Fővárosi Nagycirkusz belépőjegyeit. Schleipfnerné Gáspár Andrea azoknak a pedagógusoknak és diákoknak is megköszönte odaadó munkájukat, akik megyei és országos versenyeken kiemelkedő eredményeket értek el. A versenyen részt vett tanulók könyvet, fagyijegyet kaptak vagy a Time Tourist IDŐutazó Múzeum által felajánlott családi belépőjegyet. Sor került az Országos Tűzmegelőzési Bizottság által kiírt alkotói pályázat díjának átadására is. Az ünnepségen külön köszöntötték Pintér Krisztinát, aki idén megkapta Szentgotthárdi Nemzetiségekért Díjat városunkban és Lovenyák Rolandné gyógypedagógiai asszisztenst, aki ebben az évben a Szentgotthárd Közoktatásáért Díjban részesült. A Szombathelyi Tankerületi Központ elismerő oklevelet adományozott Závecz Gabriella és Bodó Vanessza gyógypedagógusoknak. Schleipfnerné Gáspár Andrea a szülőknek is megköszönte együttműködésüket, a tanév során felajánlott jelentős anyagi támogatást, melyek segítségével projektor kerülhetett az egyik tanterembe, több maradandó élményt nyújtó programon vehettek részt tanulóink, illetve sor kerülhet a tantermek teljes festésére. Köszönetet mondott a Szülői Munkaközösségnek, annak elnökének, Farmasi-Mikos Mónikának éves munkájáért. A munkaközösség elnöke Rácz Zoltán karbantartó számára adott át ajándékot, hálájukat kifejezve a tanévben nyújtott segítségéért.
Az ünnepi műsor keretén belül Icsó Erik 5.a osztályos tanuló Mentovics Éva: Vakáció, vagyis végre szabadság! című versét mondta el.
Mindenkinek szép nyarat és jó pihenést kívánunk!