„Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János: Domokos napra)

Határtalanul! 2026

Határtalanul – kirándulás a felvidéki várak földjén…     Március 23-án, egy hétfői hajnalon, 5 órakor indultunk el az iskola elől. Kicsit álmosan, de annál nagyobb izgalommal vártuk a különleges, ötnapos felvidéki kalandot a Határtalanul program keretében.       Az első napunk máris egy híres vár megtekintésével, Krasznahorka „büszke várával” indult. Ezt követően Rozsnyón jártunk. Majd meglátogattunk Pelsőcön egy magyar nyelvű általános iskolát, ahol az igazgatónő fogadott minket, s elmesélte az iskola történetét. Beszélt múltról, jelenről, jövőről. Az estét Várhosszúréten, a barátságos Jozefina panzióban töltöttük. Itt találkoztunk Parditka Józseffel, aki lenyűgözött minket azzal, milyen büszkén és kitartóan őrzi magyarságát és a hagyományokat.       A második napunk sűrű és tanulságos volt. Késmárkon megkoszorúztuk Thököly Imre szarkofágját az evangélikus templomban, és megnéztük a különleges, UNESCO világörökségi fatemplomot is. Majd a természeté volt a főszerep. Ótátrafüreden megcsodáltuk a Monarchia korabeli Grand Hotelt. Majd a Magas-Tátrában sétáltunk a Csorba-tónál.      A harmadik napot Lőcsén kezdtük, ahol a gótikus városházát, valamint a Szent Jakab-templomot csodáltuk meg. Ezután következett Közép-Európa egyik legnagyobb erődítménye, Szepes vára, ami tényleg monumentális volt, s lenyűgöző látványt nyújtott.       A következő nap a főúri eleganciáról szólt. A betléri Andrássy-kastélyban úgy érezhettük magunkat, mintha visszarepültünk volna a dualizmus korába; a gazdag berendezés hűen tükrözte az egykori arisztokrácia életét. Délután pedig még egy olyan felejthetetlen élményben is részesültünk, mint a Szilicei-jégbarlang, amely egy különleges természeti látványosság.     Az utolsó napot Kassán töltöttük. A Szent Erzsébet dómban tiszteletünket tettük II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona és Bercsényi Miklós szarkofágjánál. Nagyon érdekes volt látni a rodostói ház pontos mását is, ami most múzeumként mutatja be a fejedelem életét.       A délutáni hazainduláskor már kicsit fáradtan, de rengeteg élménnyel gazdagodva szálltunk buszra. Este 8 óra körül értünk vissza az iskola elé. Ez a kirándulás nem csak egy egyszerű osztálykirándulás volt: megtanultuk tisztelni a múltunkat, megismertük a történelmi Magyarország egy csodás tájegységét.

Elsőseink igazi „Aranyosok” lettek!

Elsőseink igazi „Aranyosok” lettek! Pénteken vidám, játékos hangulatban került sor első osztályos tanulóink ünnepélyes avatására. A tornateremben megrendezett programon kis elsőseink lelkesen táncoltak, és ügyesen

Tovább olvasom »

Szlovéniai kirándulás

Október 14-én, szerdán szlovéniai kiránduláson vett részt iskolánk három tanulója (Zoé 8. osztály, Barnabás és Ármin 7. osztály), akik szlovén nyelvet tanulnak, ill. tanáruk, Majczán

Tovább olvasom »

Árvácskák szépítik iskolánk bejáratát!

Árvácskák szépítik iskolánk bejáratát! Hálásan köszönjük kedves támogatónknak a felajánlott árvácskákat, amelyek mostantól az iskola előtti virágládákat díszítik! Az 1. b osztály kisdiákjai Szabina néni,

Tovább olvasom »

Naptár

2026. november
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Nyitvatartás

  • Hétköznaponként 07:00 – 18:00
  • Hétvégén és ünnepnapokon zárva

Aktuális híreink

Az iskolai hit- és erkölcstan oktatásának megszervezéséről szóló tájékoztató:

Heti étlap

Térkép