2025 májusa egészen biztosan emlékezetes élmény marad a Határtalanul! programban résztvevő diákok és felnőttek számára.
Utazásunkat rögtön Kelet-Szlovákiában kezdtük meg, ahol Pelsőcön lehetőségünk nyílt arra, hogy betekintést nyerjünk egy felvidéki iskola működésébe, a diákok életébe, a magyarságtudatuk ápolásának módjaiba. Innen Krasznahorka büszke várához utaztunk el, ahol megismerkedtünk az Andrássy-család rövid történetével, szlovákiai birtokaival. Napunkat Betléren zártuk, megcsodáltuk az Andrássy-kastélyt, majd a gyerekek a kastélyparkban vezették le a megmaradt energiáikat. A nap végén már csak elfoglaltuk a szállásunkat, készültünk kirándulásunk második napjára.
A következő állomásunk a Szepesség volt, ahol elsőként Lőcsére látogattunk el. Megismerkedtünk az óvárossal, a Felvidék felvirágzásában fontos szerepet betöltő Thurzó-család házával, a Szent Jakab templommal, a városházával és a központban található szégyenketreccel. Innen Szepes várához indultunk, mely már műemlékként funkcionál. Bebarangoltunk a vár lényeges pontjait, felmásztunk a toronyba, megcsodálhattuk a gyönyörű kilátást a Kárpátokra. Napunkat Kassán zártuk, melynek fő attrakcióit a Rodostói-ház, a dóm, illetve Rákóczi Ferenc sírja adta. Rendkívüli jelentőséggel bír a város mind történelmileg, mind művészetileg, a gyerekek pedig emiatt könnyen a szívükbe zárták Márai Sándor városát.
Harmadik napunk középpontjában a híres üdülőparadicsom, a Magas-Tátra állt. Első állomásunk Késmárk volt. Út közben megtudtuk, honnan ered a város nevének eredete, illetve azt is, hogy Thököly Imre milyen jelentőséggel bírt a város életében. Az evangélikus fatemploma az UNESCO világörökség részét képezi, a mellette lévő szintén evangélikus templomban pedig Thököly sírját tekintettük meg, illetve koszorúztuk meg. Innen Ótátrafüredre látogattunk, mely az Osztrák-Magyar Monarchia időszakában kedvelt nyaralóhely volt az arisztokrácia számára, ennek emlékét őrzi a Grand Hotel, mely a mai napig szívesen látogatott hely az emberek számára. A Csorba-tónál fejeztük be napunkat, melynek körbesétálása külön élmény volt a festői tájjal körbevéve.
Utolsó előtti napunk középpontjában a bányavárosok álltak, melyek történelmi jelentősége a középkorban vitathatatlan. Besztercebányán betekintést nyerhettünk a Mátyás-házba, ahol a kiállítások középpontjában a Rákócziak, a Hunyadiak, a céhek álltak. Varázslatos főtere után az úticélunk Selmecbánya volt. Megtudtuk, ki volt Selmec, miért fontos a város életében a szalamandra, a bányászat. Napunkat az új szállásunkon zártuk, Gímesen.
Utazásunk utolsó napja igazán különleges városokat tartogatott számunkra. Pozsony belvárosában sétálva megcsodáltuk a reformkorban az országgyűlésnek helyt adó épületet, majd a Szent Márton-dómot csodálhattuk meg kívülről és belülről is. Szemügyre vettük a templom alatt húzódó kriptákat, illetve a kincstárat is körbejártuk. Innen felsétáltunk a pozsonyi várba, ahonnan remek kilátás nyílt a szlovák fővárosra, a Duna vonulataira. Kirándulásunk utolsó állomása Komárno volt, Jókai városa.
Rengeteg élménnyel, tapasztalattal, új ismerettel érkeztünk haza. Ez a kirándulás remek lehetőséget biztosított arra, hogy a gyerekek közelebb érezzék magukat a magyar történelemhez, kultúrához, a felvidéki magyarsághoz. Mindezek a közösséget is erősebbé kovácsolták.
Pályázati azonosító: HAT-KP-1-2024/1-001673