A madarak és fák napja alkalmából a mai napon több állomáson, változatos feladatokkal várták iskolánk pedagógusai tanulóinkat. Az ügyességi játékok mellett, mint például a békamentés, több olyan feladat is várt a gyerekekre, amelyben a gondolkodás és a tudás volt a meghatározó. A rejtvényekben, szókeresőkben, QR kódos-kereső feladatokban visszatérő elem volt az év madarának, a Barkóscinegének és az év fájának, a Vénic-szilnek a felismerése. Az Őrségi Nemzeti Park részéről Dr. Jandrasits László természetvédelmi területfelügyelő és Szabó Imre természetvédelmi őrkerület-vezető is képviseltették magukat, akik jóvoltából még több ismeretet szereztek tanulóink a madarak csőréről és élelemforrásaikról, és még távcsővel is fürkészhették az udvarban lévő fák élővilágát. Felsős diákjaink projektfeladatokat készítettek, illetve Soós Zoltán pedagógus az év élőlényei, Góczán Éva természetvédelmi őr pedig az év madara és fája témában tartott előadást számukra. A délelőtti színes eseményt Jandrasitsné Kutasi Alexandra kolléganőnk koordinálta.

Edzettünk
Szülői felajánlásra testnevelés óra keretében a 3.b osztályunk ma ellátogatott a Spartan Training Group Szentgotthárd edzőtermébe. Adri néni szuper, pörgős